Index Vakbarát Hírportál

Ez igen! Az MLSZ kártalanította a bolgár meccsre ki nem jutó magyar szurkolókat

2023. november 16., csütörtök 16:00

Megtörtént azoknak a szurkolónak a kártalanítása, akik ott akartak lenni csütörtökön (ma) a Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki labdarúgó selejtezőn, amelyet azonban végül nézők nélkül rendeznek meg – írja az MTI.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be, hogy mindazoknak, akik a szervezet jegyértékesítési rendszerén keresztül belépőt vásároltak a találkozóra, az MLSZ jegyértékesítő partnere már intézkedett a belépők árának visszafizetéséről.

Továbbá azoknak a szurkolóknak, akik légitársaságuktól, szállodájuktól nem kapták vissza a foglalásuk díját, az MLSZ a múlt héten felajánlotta a károk rendezésének kezelését. Ez a folyamat is a végéhez érkezett.

Az MLSZ hangsúlyozta, hogy a mérkőzésre különjáratot indító WizzAir példásan járt el, és kompenzálta a károsultakat. A fönnmaradó repülőjegy- és szálláskárokat az MLSZ csütörtökön kifizette a dokumentumokat elküldő magyar károsultak pénzintézete felé.       

A szövetség közleménye kiemelte, egyértelmű, hogy a mérkőzés körül kialakult helyzetet a bolgár szövetség intézkedései eredményezték, nem az MLSZ hibája, hogy nem lehetnek ott szurkolók a találkozón. Ennek ellenére a magyar szövetség abban bízik, hogy ezen intézkedéseket követően nem marad rossz érzés a magyar csapatot Bulgáriában is bíztatni kívánó szurkolókban.

A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban a lengyel Daniel Stefanski sípjelére közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődik a bolgár–magyar zárt kapus mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít, és ahonnan az Index helyszíni riporttal jelentkezik.

A veretlenül éllovas nemzeti együttes már döntetlennel is bebiztosítja Eb-részvételét, míg győzelemmel biztosan csoportelsőként zár.

Ön szerint mi lesz a magyar válogatott sorsa az Eb-selejtezőkön?

  • 17808
    Bulgáriában kiharcoljuk a részvételt.
  • 1780
    Az utolsó meccsen, Montenegró ellen hazai környezetben biztosítjuk be a továbbjutást.
  • 1710
    Dráma: elbukunk, nem jutunk ki.
  • 672
    Csak a pótselejtezőről kvalifikálunk végül, már csak megszokásból...

Európa-bajnoki selejtezők

November 16., csütörtök

20.45: Bulgária–Magyarország

20.45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15.00: Magyarország–Montenegró

15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

Rovatok