Index Vakbarát Hírportál

Pálinkás Szoboszlai a liverpooli sajtóban, hősként emlegetik a magyar csapatkapitányt

2023. november 20., hétfő 06:28

Szuperlatívuszokban írnak Szoboszlai Dominik teljesítményéről a Liverpool Echo internetes honlapján, a This is Anfield című szájt pedig egyenesen hősnek nevezi a „briliáns” középpályást. És persze mindkét orgánum lehozta azt a videót, amelyiken a magyar válogatott csapatkapitánya fenékig ürít egy pálinkásüvegcsét a Puskás Aréna nézőterén, a szurkolók körében.

„Szoboszlai Dominik feledhetetlen duplával vezette ki Magyarországot a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra. A Liverpool középpályása, karján a csapatkapitányi szalaggal, oroszlánrészt vállalt válogatottja Montenegró elleni győzelmében a Puskás Arénában. A három pont, plusz a 2–2-es szerb döntetlen Bulgária ellen azt eredményezte, hogy Magyarország megnyerte a G-csoportot.

Ezzel kezdi méltatását Jake Byliss, a Liverpool Echo munkatársa, majd így folytatja:

Az 1–0-ra elveszített első félidő után a 23 éves klasszis becselezte magát a tizenhatoson belülre, átfűzte magát több védőn, majd lapos lövést küldött a hosszú sarokba. Erre kaotikus jelenetek alakultak ki a Puskás Arénában, de Szoboszlai még korántsem fejezte be. Szinte azonnal a középkezdés után megindult a bal szélen, remek egy-kettőt játszott Ádám Martinnal, majd miután visszakapta a labdát, a rövid sarokba lőtt. végül a harmadik gól is az ő kipattanó szabadrúgása után született, Nagy Ádám jóvoltából.

A lap ezután statisztikai adatokkal méltatja Szoboszlait: 71 sikeres passz, 3 kialakított helyzet, 4 sikeres csel és 13 megnyert párharc a mérlege. 

És most jön a poén, a rövid videó Szoboszlai „kirándulásáról” a tribünre a szurkolók közé, akik megkínálták egy üvegcse pálinkával, amit a hős fel is hajtott, ahogy kell, húzóra:

Azért Szoboszlai reakciójáról, fintoráról az jött le, hogy nincs hozzászokva a röviditalokhoz, szerencsére. Az újságíró megjegyzi, hogy a németországi lesz Szoboszlai első Eb-je, mivel a 2021-est sérülése miatt csak kívülről nézhette. Továbbá azt is olvashattuk, hogy november 25-én, szombaton az Etihad Stadionban következik a Premier League nagy rangadója a Manchester Cityvel, a Vörösök csapatában természetesen Szoboszlaival. 

A This Is Anfield ezzel a címmel nyit:

Szoboszlai Dominik két sokkoló gólt vágott három perc alatt, majd ledöntött egy felest!

A hős Szoboszlai előbb csütörtökön két gólpasszal biztosította be Magyarország kijutását az Európa-bajnokságra Bulgária ellen, majd előkészítőből gólvágóvá lépett elő vasárnap a G-csoport utolsó meccsén – folytatódik a cikk. – A Liverpool 60 millió fontos nyári igazolása magára vállalta a fordítást, és szinte egymaga nyerte meg a mérkőzést két briliáns góljával ugyanannyi perc alatt a második félidő közepén.

Ezek után itt is látható a pálinkázó Szoboszlai-videó, amit most nem ismétlünk meg.

További adalékok:

A Flashscore.com osztályozza a meccs játékosait, Szoboszlainak észbontóan magas érdemjegyet, 9,9-et ad, és természetesen ő a meccs embere. Mögötte Nagy Ádám (8,1), Ádám Martin (7,9) és Dibusz Dénes (7,8) következik. 

A Sofascore.com nem aprózza el: a maximális osztályzatot, tízest adja Szoboszlainak! 

A Fotmob.com érdemjegye is nehezen fokozható: 9,5.

A Whoscored.com is a fokozhatatlan tízessel ismeri el a magyar csapatkapitány szédületes produkcióját.

Szóval, Nagy-Britanniában komoly visszhangja van Dominik fantasztikus játékának. Itt van például a Daily Mail címe:

A liverpooli Szoboszlai Dominik hihetetlen szólógólt lő, miközben felbőrözi az egyik védőt, majd elviszi a labdát a másik mellett, hogy aztán a harmadikat is kicselezve beverje az elsőt a két gólja közül, 3–1-es győzelemre vezetve Magyarországot Montenegró ellen.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!
Ha találkozni szeretne a a magyar válogatott szövetségi kapitányával, hogy dedikálja az új könyvet, ma kora délután megteheti. Részletekért kattintson ide!  

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. november 19-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok