Index Vakbarát Hírportál

A magyar válogatott 70 éve forradalmasította a futballt

2023. november 25., szombat 06:04

1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését a Wembley Stadionban. A Puskás Ferenc fémjelezte magyar labdarúgó-válogatott történelmi tettet hajtott végre, 6:3-ra legyőzte a házigazda Angliát. A sportági feltaláló 90 éves fennállása óta első alkalommal szenvedett vereséget hazai pályán kontinensről érkezett vendégcsapattól. Tesztelje tudását kvízünkkel, mennyire ismeri a találkozó részleteit, továbbá a későbbi angol–magyar párharcok eredményeit.

Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.

Kevés olyan kezdő tizenegy van a világon, amelyet minden futballszurkoló ismerne, az Aranycsapat viszont egyike az ilyen ritka kivételeknek. Puskás Ferenc neve egybeforrt hazánkkal, az 1953 novemberében pályára lépett, és világraszóló bravúrt aratott nemzeti csapat pedig az Évszázad mérkőzésével. 

Az eredményen túl a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány vezette csapat a futballt is forradalmasította azon a délutánon, mivel ez volt az első alkalom, hogy az addig ismeretlen, 4–4–2-es felállásban lépett pályára, és a világ futballjában abban az időszakban elfogadott, valamint alkalmazott kötött posztok helyett más, sokkal szabadabb taktikát alkalmazott. Ezzel komoly zavart idézett elő az ellenfélnél, a hazaiak már azt sem értették, hogy a magyarok miért nem abban a feladatkörben teljesítenek, amelyre mezszámuk alapján amúgy hivatottak. Ez ugyanis addig bevett szokás volt. A magyarok ettől is eltértek, ma úgy mondanánk: lelkes tanítványként ők szolgáltak innovatív megoldásokkal a futball mestereinek.

Czibor Zoltán például balszélső létére a jobb szélen futballozott, a balösszekötő Puskás Ferenc pedig a jobbösszekötő helyén tűnt fel többször, a gólját is így szerezte. 

A 6:3-as, kiütéses végeredménnyel zárult találkozó sokkolta az angolokat. Már csak azért is, mert a mérkőzés előtt igen magabiztosak voltak, és álmaikban sem gondolták volna, hogy a magyar csapat a telt házas Wembley Stadionban megszorongathatja őket.

De pontosan hány néző élte át személyesen az évszázad mérkőzését? És egyáltalán milyen apropóból rendezték meg a találkozót?

A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából készült kvízünkkel tesztelje tudását, mennyire ismeri a történelmi találkozó részleteit. Kérdéssorunk nem kizárólag a 6:3-ról szól, hanem azt követően a későbbi angol–magyar párharcok eredményei és azok sportszakmai jelentőségei is szóba kerülnek. 

(Borítókép: Anglia–Magyarország nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Londonban. Magyarország válogatottja nyert 6:3 arányban. Fotó: MTI / Külföldi képszolgálat)

Rovatok