A vendég Debrecen hátrányból fordítva 2–1-re nyert a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó NB I 14. fordulójának szombati játéknapján. A sereghajtó Kisvárda 3–1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet. Az elmúlt hetekben pocsékul teljesítő Újpest Mezőkövesdre látogatott és szenvedett vereséget sorozatban a negyedik bajnokiján.
A múlt hétfőn kinevezett Márton Gábor vereséggel tért vissza Zalaegerszegre, ahol 2020-ban már volt vezetőedző – tudósított a Magyar Távirati Iroda.
A vendég Debrecen többet birtokolta a labdát, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, helyzetek ugyanis nem alakultak ki. Az első kaput eltaláló lövésre több mint húsz percet kellett várni. A Zalaegerszeg az edzőváltás után elsősorban a stabilitásra és a biztonságra helyezte a hangsúlyt, gyors ellentámadásokkal próbálkozott, de ezek többsége nem jutott el a vendégek kapujáig. A szórványos hazai akciók egyikéből aztán Croizet betalált, így kissé váratlanul a kék-fehérek vonulhattak előnnyel a szünetre (1–0).
A játék képe a térfélcserét követően sem változott: ugyan irányított a Debrecen, de helyzetei továbbra sem voltak a szervezetten futballozó ZTE ellen. A hazaiak védelmét aztán egyéni akció törte fel, Dzsudzsák szlalomozott át a védők között, majd közelről kilőtte a bal alsó sarkot. Bő tíz perccel később Oliveira beadása után a menteni igyekvő Várkonyi a saját kapujába lőtt. Innentől a zalaiak ugyan próbálták felpörgetni a játékot, de amíg a Debrecennek kétszer is sikerült a meddő mezőnyfölényből betalálnia, addig a kék-fehéreknek nem, mert lövéseik rendre elkerülték a kaput (1–2).
A Kisvárda sorozatban három vereség után tudott győzni, a keleti végen az MTK Budapest maradt alul ezúttal. A fővárosiak egymást követő negyedik NB I-es meccsüket bukták el idegenben.
Az első félidőben a kék-fehérek játszottak fölényben, legalábbis a támadásokat illetően. A hazaiak ugyanakkor úgy vezettek 1–0-ra a szünetben, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint nem is volt kaput eltaláló lövésük. Ennek oka az volt, hogy egy bedobást követően a vendégvédelem nem tudott felszabadítani, a kisvárdaiak balul sikerült kapura lövésébe pedig Végh Bence ért bele olyan szerencsétlenül, hogy megmozdulásának öngól lett a vége...
Fordulás után viszonylag hamar tizenegyeshez jutott a Kisvárda Kádár Tamás kezezését követően, igaz, az esetet hosszas videóbírós ellenőrzésnek vetették alá. Végül a hazaiak részéről Cipetic állhatott a labda mögé és nem hibázott (2–0). Az MTK-nak egyre inkább sürgőssé vált a gólhelyzetek kialakítása, aztán a hat perccel korábban csereként beálló Stieber Zoltán szépített egy remek szabadrúgásgóllal (2–1) hajrában a fővárosiak igyekeztek nagy nyomás alá helyezni a kisvárdai kaput, de egy ellentámadás végén ismét a hazai együttes volt eredményes, s így otthon tartotta a három pontot (3–1) – írta az MTI.
Az Újpesttel legutóbb 2014-ben történt meg, hogy sorozatban négy bajnokit is elbukjon, ezúttal pedig megismételte Nebojsa Vignjevics csapata a pocsék szériát. Ráadásul egy nem is apró zakóval. A lila-fehérek a kieső helyen álló Mezőkövesd otthonában szenvedtek 4–0-s vereséget, amire első félidei enervált, dekoncentrált játékukkal maximálisan rá is szolgáltak a fővárosiak. A Megyeri úton nem is olyan rég még az évtizedes rekordokat döntögették, mostanra viszont a jó rajt lendületéből nem maradt semmi.
A szerb gólfelelős, Stefan Drazsics révén már bő negyedóra után „felavatták" a vendégek újonc kapusát, Molnár Zsombort, akinek a folytatásban is sok dolga akadt. Az újpesti támadásokból hiányzott az átütőerő, és védekezésben sem jeleskedtek a lila-fehérek, ezt kihasználva a félidő hajrájában Molnár Gábor jóvoltából megduplázták előnyüket a kövesdiek.
A szünetben kettőt cserélt Vignjevics, csapata pedig a korábbiaknál lendületesebben játszva beszorította ellenfelét, bár veszélyes helyzetet – két közeli szabadrúgáson kívül – továbbra sem tudott kialakítani. A másik oldalon egy kontra után Drazsics kapufát rúgott, a folytatásban pedig kijött a szorításból a hazai együttes és többször is zavart okozott a vendégek kapuja előtt.
A hajrában egyre több volt a hiba mindkét oldalon, s bár az Újpest a lefújásig küzdött a szépítő gólért, a Mezőkövesd eredményesen őrizte előnyét, amihez a 89., majd a 93. percben még két gólt sikerült hozzátennie. Az utolsó találat előtt négy hazai játékos passzolgatott az újpesti kapu előterében, végül a második gólját szerző Drazsics juttatta a hálóba a labdát (4–0).
LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Zalaegerszeg–Debrecen 1–2 (Croizet 37., ill. Dzsudzsák 56., Várkonyi 68. – öngól)
Kisvárda–MTK Budapest 3–1 (Végh 21. – öngól, Cipetic 56. – 11-es, Czékus 95., ill. Stieber 69.)
Mezőkövesd–Újpest FC 4–0 (Drazsics 16., 93., Molnár G. 39., Cseke 88.)
(MTI/Index)