Kezdetben Szoboszlai Dominikkal versengett az utánpótlástornák legjobbjának járó különdíjért, tinédzserként aztán elvált az útjuk. Tizenhét évesen nem érezte magát késznek a légióséletre, így egy idény után hazatért Horvátországból. A döntést egyáltalán nem bánta meg, az MTK-ból a Fehérvárhoz igazolva az U21-es válogatott csapatkapitányi tisztségéig, majd a 2021-es felnőtt Európa-bajnokság 26 fős keretéig vezetett a pályája. Bolla Bendegúzzal arról beszélgettünk, mennyire magányos a profi futballisták élete, mit kapott a Főnixben Szoboszlai Zsolttól, miben szeretne a leginkább előre lépni az idény végéig. Látja-e magát a 2024-es Eb-n futballozni, és ha igen, mely rivális ellen tenné ezt legszívesebben?
„Jólesik az embernek néha kiszakadni a mókuskerékből, különösen egy ilyen siker után – mesélte Bolla Bendegúz a Montenegró elleni győzelmet követő, az Európa-bajnoki kvalifikációnak szóló ünneplésről. A magyar válogatott tagjait órákkal a mérkőzés lefújása után a Szent István Bazilikánál várták a lelkes drukkerek, akik görögtüzekkel és énekléssel fogadták a csapatot. – Tökéletes este volt, a szurkolókkal együtt tényleg közel érezhettük magunkat egymáshoz. Kellenek az ilyen közvetlen, közösen megélt pillanatok. Rendkívül motiválók tudnak lenni a későbbi munkához is.”
A Wolverhampton 24 éves magyar védője jelenleg a svájci bajnokságban szerepel, a Servette kölcsönjátékosa. A válogatottban 2021 nyarán, még a Fehérvár FC futballistájaként mutatkozott be, azóta pedig tizennégyszer ölthette magára a címeres szerelést. Legutóbb épp az említett találkozón kapott lehetőséget, igaz, kezdőként a szünetben lecserélték.
„Ennek a konkrét okáról nem mondott semmit a kapitány – sem a szünetben, sem a meccs végén. Igaz, akkor már nem is foglalkoztatott úgy a dolog. Bosszantott, hogy nem folytathatom, de van annyi önkritikám, hogy el merjem árulni, én sem voltam elégedett önmagam teljesítményével, nem tudtam annyit hozzátenni a csapat teljesítményéhez, amennyit szerettem volna. Sajnos van ilyen, mindegy, elmúlt. A lényeg, hogy a végén nyertünk, a srácok mindent beleadtak, Dominik pedig különösen hozzátette a magáét, így győzelemmel zártuk ezt az elképesztő selejtezősorozatot” – idézte fel a történteket.
Megjegyezte, bár Szófiában nem léphetett pályára, a bolgárok elleni 2–2-t több szempontból is jóval drámaibban élte meg. A többször is áthelyezett meccsről sokáig nem lehetett tudni, egyáltalán megrendezik-e, végül zárt kapuk mögött, a Vaszil Levszki Stadionban indult útjára a labda, a bejárat előtt bolgár részről többezres tüntető tömeggel. A magyar válogatott szempontjából pedig rendkívüli tétje volt a 90 percnek, hiszen egy pontot kellett szerezni ahhoz, hogy már ott biztossá váljon a 2024-es Európa-bajnokságon való részvétel. Ha nincs az a 97. percben öngóllal elért döntetlen, úgy a montenegróiak ellen jóval nagyobb nyomás lett volna a mieinken – és ki tudja, sikerül-e a kijutás.
„A kispadon ültem végig a meccset, de ilyenkor az ember azért messze van attól, hogy külső szemlélőnek érezze magát. Teljesen bevonódunk az oldalvonal mellől, próbálunk kívülről segíteni a pályán lévőknek egy-egy tanáccsal, irányítással. A zárt kapuk miatt sokkal jobban hallottuk egymást, nagyjából ez az egy előnye volt a helyzetnek. De sokkal jobb lett volna, ha ott vannak a szurkolóink, és már ott, a helyszínen együtt ünnepeljük meg a kijutást. Sokan mondják, szerencsénk volt, hogy a legvégén összejött az egyenlítés, de azt gondolom, megérdemeltük azt a gólt, hiszen meccs közben jó párszor volt balszerencsénk, akadt néhány érdekes döntés a játékvezetőtől is, de ezekkel sem kell már foglalkozni. Az első húsz perc után kissé leült a játékunk kint, amiért kár, de ha az egész selejtezőt nézzük, semmit sem kaptunk ingyen, keményen meg kellett dolgoznunk azért, hogy csoportelsők legyünk, és ezzel egyenes ágon váltsuk meg a jegyünket Németországba.”
Ezzel pedig a magyar labdarúgó-válogatott 38 éve nem látott bravúrt hajtott végre, hiszen legutóbb még 1985-ben, a Mezey György vezette csapatnak sikerült egyenes ágon kijutnia egy világeseményre, akkor a mexikói világbajnokságra.
„Nagy dolog ez, és büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek. Szerdán töltöttem be a huszonnégyet, és egészen megdöbbentő végiggondolni, hogy mi minden fért bele eddig ebbe az alig két évtizedes karrierbe a Főnix hússzor negyvenes edzőpályájától egészen a telt házas Puskás Arénáig. Most is ráz a hideg, ahogy beszélek róla. Elképesztő érzés. Arról nem is beszélve, hogy milyen ünnepeltetésben volt részünk, mert az leírhatatlan. Valami elképesztő, hogy mostanra mindig 65 ezer ember előtt léphetünk pályára idehaza. Nem is tudom, van-e a világon hasonlóan fanatikus szurkolótábor. Ha van is, nem a közelben. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen időszakban lehetek profi futballista és válogatott játékos Magyarországon” – árulta el a kvalifikáció biztossá tétele után egy héttel is még benne kavargó érzelmekről.
Bolla tudja: ahhoz, hogy a jövő nyári Európa-bajnokságon is a keretben legyen, és kiélvezhesse ezt a buzdítást, bizony hosszú út és kemény munka vár rá klubszinten. A következő alkalom, amikor bizonyíthat, a hétvégi, Grasshopper elleni svájci rangadó, amely extra pikantériát tartogat neki.
„Ha egy játékos a volt csapata ellen lép pályára, akkor abban mindig van valami plusz, különleges érzelem. Nagyon várom már a találkozót, sokkal jobban, mint egy átlag bajnokit. Remélem, hogy kezdő leszek, és itthon tudjuk tartani a három pontot. A szünet előtt nagyon jó formában voltunk, sorozatban nyolc meccsen maradtunk veretlenek, ezt a szériát pedig szeretnénk minél tovább elnyújtani. Nem vagyok az a mérkőzések előtt üzengető, heccelő típus. Akivel amúgy váltanék néhány szót, személyesen teszem meg, úgyis találkozunk az öltözőfolyosón.”
A védő sorsa nyáron viszonylag későn dőlt el. Anyaklubja, a Wolverhampton, amellyel 2026 nyaráig érvényes a szerződése, augusztus legvégén állapodott meg a Servettével a játékos kölcsönadásáról. Cserébe Bolla úgy érkezhetett meg a svájci bajnokság előző idényének ezüstérmeséhez, hogy tudta, az Európa-liga csoportköre biztos a számukra.
„A döntésben fontos szempont volt a nemzetközi kupaszereplés. Anno a Fehérvárral egyszer már közel jártunk a főtáblára kerüléshez, de végül a selejtező utolsó körében elbuktunk a Standard Liége ellen. Nagy szó egy játékos életében, amikor végre bemutatkozhat egy nemzetközi kupasorozat főtábláján. Más meccs volt, mint egy átlagos bajnoki, azért merem mondani, mert éreztem, hogy izgulok a kezdés előtt. A Slavia és az AS Roma ellen is kijött az ellenfelek nagyobb nemzetközi rutinja, annak viszont örülök, hogy a válogatott szünet előtti utolsó El-meccsünkön végre összejött a győzelem. Reálisan nézve a harmadik hely lehet számunkra a cél a csoportban. A csehek és az olaszok kilenc-kilenc ponttal nagyon elhúztak, míg nekünk négy van négy kör után. Szerintem a klubnál sem lennének elégedetlenek, ha eljutnánk az Európa-konferencialiga tavaszi play offjába.”
Míg előző csapata, a Grasshopper az előző két idényben az alsó házi helyekért küzdött, addig a Servetténél idén is kimondott cél az európai kupaindulást jelentő pozíciók egyikének megszerzése. A klub nyáron kinevezett vezetőedzője, René Weiler egyszezonnyi kihagyás után tért vissza a kispadra, miután 2022 nyarán távozott a japán Kasima Antlerstől. A tréner a mostanság divatos háromvédős felállások helyett a négyvédős rendszereket, a 4–4–2-es és a 4–3–3-as hadrendet preferálja. Ebben pedig Bollának sokszor egészen más szerepkör jut, mint akár a válogatottban, akár a zürichieknél jutott.
„Alapvetően a háromvédős rendszer közelebb áll hozzám, mert ott sokkal kiegyenlítettebb a feladatkör, lényegében ötven százalékban támadok, ötven százalékban védekezek. De úgy érzem, a négyvédős rendszerben is megállom a helyemet, szóval ezzel a taktikával sincs problémám. A lényeg az, hogy mindig próbálom kihozni magamból a maximumot, függetlenül attól, hogy hová kerülök, és ott alapvetően milyen felállásban játszunk. A Servetténél azt érzem, komolyabb szintet ütünk meg csapatként, mint amit a Grasshopper képviselt az elmúlt két évben, de ez alapvetően nem a három- vagy négyvédős rendszeren múlik. Itt napról napra nagyobb a küzdelem azért, hogy bekerüljek a csapatba, de ha az ember fejlődni akar, akkor ez normális.”
Hozzátette, ennyi év gyakorlással nem jelent különösebb kihívást számára az alkalmazkodás a három és a négyvédős hadrendekhez. Az már más kérdés, hogy mind a válogatottnál, mind a svájciaknál hétről hétre mindig akad valami, amit lehet csiszolni a taktikán és a játékosok helyezkedésén.
„A hangsúly a fejlődésen van. Azon, hogy lehetőleg fordulóról fordulóra bekerüljek a csapatba és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Sokszor megkapom a kérdést, foglalkoztat-e a Wolverhampton, hogy milyen iránymutatással küldtek el az újabb kölcsönszezonra, miben kell még a látványosan javulnom ahhoz, hogy esetleg megkapjam a lehetőséget a Premier League-ben. De az igazat megvallva, ilyen lista nincsen. Mindenben fejlődnöm kell még, és azt érzem, ahhoz, hogy a következő szintre lépjek, a Servette remek választás volt. A következő nagy lépés az lenne, ha a klubcsapatomban rendszeresen játszva a válogatottban is stabilizálni tudnám a helyemet, és mondjuk az Európa-bajnokságon sikerülne kiemelkedően teljesítenem. De ez nem úgy működik, hogy akkor most a fejembe vettem, hogy ez a cél, és minden nap azon stresszelek, hogy fog-e sikerülni. Lépésről lépésre kell haladni: szuper, kijutottunk az Európa-bajnokságra, büszke vagyok rá és a megfelelő polcra tettem, most viszont az a dolgom, hogy Svájcban minél jobban teljesítsek minden edzésen.”
De vajon eljön-e a pillanat Bolla karrierjében, amikor bemutatkozhat a Wolves színeiben is?
„Furcsán hangozhat ez is, de nyáron nem kérdeztem a menedzseremet arról, miről egyeztetett az angolokkal. A kölcsönadásokért felelős vezetővel beszéltünk személyesen, aki pozitív volt, hangsúlyozta, látják, milyen sokat fejlődtem a Grasshoppernél töltött két idényben, és azt is, bíznak bennem. Ezt magamban úgy fordítottam le, egyedül rajtam múlik, sikerül-e bizonyítanom a következő időszakban. A Servetténél rengeteg meccset játszunk, adott a nemzetközi kupa, szóval minden lehetőségem megvan, hogy szintet lépjek ezen az úton.”
A 24 éves labdarúgó elárulta, igyekszik követni angol klubja meccseit, és ha teljes mérkőzéseket nem is mindig tud végignézni, figyeli, hogy kik játszanak, milyen teljesítményt nyújtanak – így összességében naprakész a legfontosabbakkal.
„Céltalanul nem szeretek focit nézni, nem is szoktam. Az más, ha mondjuk nem vagyok a válogatott keretének tagja, mert akkor sem hagynék ki egy meccset sem, természetesen követem, mit játszanak a srácok. És akkor is leülök a tévé elé, ha tudom, hogy valamelyik jó barátomnak fontos bajnokija lesz. Mert ezeknek mind célja van, érdekelnek. De olyan nálam nincs, hogy csak azért bekapcsolom a tévét, hogy valami focit nézzek, még akkor sem, ha az amúgy egy jónak ígérkező rangadó. Nekem fontos a kötődés” – árulta el.
Néhány héttel korábban gyerekkori jó barátja, Szoboszlai Dominik mesélt a profi lét árnyoldalairól, az edzések közt gyakran monoton, magányosan eltöltött órákról, ami svájci légiósunknak is ismerős érzés.
„Néha tényleg nem könnyű egyedül az üres lakásban, de nem akarok panaszkodni, mert megannyi szép oldala is van az életünknek. Van, hogy a csapattársakkal beülünk kávézni, esetleg elmegyünk páran egy étterembe, de ezt azért nem lehet minden este megcsinálni, valószínű bele is unna az ember egy idő után. A többi estére marad a Netflix, egy jó film vagy sorozat. Illetve amit viszonylag kevesen tudnak rólam, hogy gyakran főzök magamra. Noha különösebb specialitásom nincs, szeretek kreatív lenni a konyhában is. A Servette stadionjánál edzünk, a pálya mellett pedig van egy hatalmas bevásárlóközpont, így nincs nehéz dolgom az alapanyagokkal. Általában előre kigondolom, mit szeretnék enni aznap, esetleg a következő egy-kettőn, edzés után bevásárolok hozzá, aztán jöhet a főzés.
Visszatérve a légiós lét magányosságára, időszakfüggő, de leginkább nézőpont kérdése, éppen hogyan éli meg az ember. Édesapám például gyakran kiutazik, szinte minden hazai mérkőzésünkön ott van, és amikor csak lehet, édesanyám és a testvéreim is meglátogatnak. Abban, hogy ne érezzem magam magányosan, sokat segít, hogy egész gyakran láthatom őket, és amikor nem tudnak személyesen jönni, akkor is rendszeresen beszélgetünk. Ha lehet, nap mint nap.”
A Szoboszlai Dominikkal való jó kapcsolata gyermekkorukból ered, szüleik közösen alapították meg Székesfehérváron a Főnix Gold FC utánpótlásklubot.
„Gyerekként csak ábrándoztunk arról, hogy egyszer válogatott játékosok lehetünk. Lehetetlen elmondani, mennyi munka van ebben. Kicsiként is kifejezetten jóban voltunk, és mindig igyekeztünk húzni egymást. Óriási verseny volt köztünk például, hogy melyikünk lesz a csapat és a torna legjobb játékosa. Ha egyszer az egyikünk nyert, a következő héten a másik biztos, hogy kétszáz százalékon hajtott. Rengeteget számított az is, hogy Dominik apukája volt az edzőnk. Olyan karakter, aki rendszeresen odapirított nekünk, ha azt látta, nem koncentrálunk megfelelően, és nem úgy dolgozunk, ahogyan arra szükség van. Emellett olyan szakmai tudása van, ami Magyarországon szerintem csak nagyon keveseknek. Nem volt mindig vidám vagy könnyű az életünk, de jó kezekben voltunk. Említettem a hússzor negyvenes pályát. Míg más akadémiákon már akkor is elképesztő infrastruktúra és környezet volt, több pályával, addig nálunk egészen visszafogottak voltak ilyen szempontból a lehetőségek. Viszont ez is előnyünkre vált, a kisebb terület miatt rákényszerültünk, hogy gyorsabban gondolkodjunk, és technikásabbak is legyünk, mert ha kicsit is elpattant a labda, tényleg pikpakk ott volt az ellenfél. Rengeteget játszottunk kis területen, ez kiváló alapot adott a későbbiekhez. Feleennyit nem tudnék a futballról a Főnixben töltött évek nélkül.”
Elmesélte, egy-egy kevésbé jól sikerült meccs után mai napig megtörténik, hogy megcsörren a telefonja, és a vonal túlfelén nevelőedzője, Szoboszlai Zsolt szólal meg hol szofisztikáltabban, hol kevésbé, de mindig azzal a céllal, hogy a lehető legjobb teljesítményre sarkallja.
„Ő már csak ilyen, de ha megismered, megérted, hogy az időnként kissé nyers stílusa ellenére csak a javadat akarja. Ha ezt elfogadod, rengeteget lehet profitálni a tanácsaiból. Mai napig megdöbbent, milyen jól látja a dolgokat, és rendre olyan tanácsokat ad, amelyek segítenek továbblépni, ha gödörbe is kerülök. Mikor gyerekek voltunk Dominikkal, sokszor volt úgy, hogy a két család közösen nyaralt. Örülök, hogy ez a szoros kötelék, valamint az edző-tanítvány viszony ilyen formában megmaradt közöttünk.”
A két fiú útja 2015 után vált ketté, bár egy darabig még hétvégente együtt játszottak az MTK Budapest korosztályos csapataiban. Azonban Szoboszlai nem sokkal később Salzburg felé vette az irányt, míg Bolla tizenhat-tizenhét esztendősen egy éven át Horvátországban, a Dinamo Zagrebnél pallérozódott.
„Hasznos tapasztalat volt látni, hogy a korombeli horvát srácok hogyan készülnek, milyen a játékuk és a mentalitásuk, ugyanakkor kissé megviselt a családomtól való távolság és a hétvégenkénti ingázás. Amikor arra került a sor, hogy szerződést kössünk, úgy éreztem, jobb döntés lenne számomra hazatérni. Ez pedig igazolódott is, hiszen az MTK-ból Fehérvárra igazolhattam, ahol aztán NB I-es játékos lettem, Siófokon és Zalaegerszegen keresztül pedig eljutottam a wolverhamptoni szerződésig. Ha az eddigi karrieremre gondolok, azt érzem, mindig jó helyre tudtam kerülni, olyan csapathoz, amelynél képes voltam elérni egy következő szintet. Ezért pedig a családom mellett a menedzseremnek is óriási hálával tartozom.”
Bolla karrierjét hasonlóan Szoboszlaiéhoz Esterházy Mátyás és irodája istápolja, így aztán nemcsak a két játékos múltjában, a jelenében is adott a kapcsolódási pont. S a jövőjükben is lehet egy: a már említett németországi Európa-bajnokság.
„Elnézegettem a kalapokat, és hát, azért a harmadikban ott vannak a hollandok és a horvátok, a negyedikben az olaszok. Nincs álmom vagy vágyam, maximum csak annyi, jó lenne elkerülni egy halálcsoportot. De azt gondolom, az elmúlt években bizonyítottuk, hogy senki sem mehet biztosra ellenünk. A hollandok, az olaszok, vagy épp az első kalapos németek ellen ugyanúgy van esélyünk pontot, pontokat szerezni, mint bármelyik másik válogatott ellen. Szóval sablon vagy sem, tényleg mindegy, kiket kapunk, tisztességgel fel kell készülnünk belőlük, mire eljön az idő. Ehhez pedig megvan az a háttérstáb mögöttünk, hogy egy percig ne kelljen aggódnunk semmin. Az mondjuk nem lenne rossz sztori, ha a németeket kapnánk, és meg is vernénk egy nyitómeccsen... De most csak a hasamra ütöttem, valójában bármelyik csapatot mondhattam volna. December 2-ig felesleges erre ennél több szót pazarolni” – tekintett előre Bolla Bendegúz, aki három évvel ezelőtt ott lehetett a magyar válogatott 26 fős Európa-bajnoki keretében, ám pályára végül nem léphetett a kontinensviadalon.
Ha képes a kitűzött úton maradni, 2024-ben ezt a „szintet” is teljesítheti majd.
(Borítókép: Bolla Bendegúz örül a magyar válogatott játékosa később érvénytelenített góljának a Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 23-án. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)