Index Vakbarát Hírportál

Jó eséllyel véget ért a magyar válogatott középpályásának az éve

2023. november 27., hétfő 09:10

Klubközeli forrás szerint hat-nyolc hétre kidőlhet Kalmár Zsolt, az NB I-ben szereplő Fehérvár válogatott középpályása.

A 28 éves futballista augusztusban a dunaszerdahelyiektől szerződött a piros-kékekhez, ahol ebben az idényben tíz bajnokin kilenc kanadai pontja (három gól és hat gólpassz) volt a mérlege.

A 36-szoros válogatott középpályás ugyanakkor könnyen lehet, hogy idén már nem növeli mérkőzései számát, a Kecskemét elleni összecsapáson ugyanis megsérült, és le kellett cserélni.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Bartosz Grzelak azt mondta, hogy még nem tud konkrétumot mondani a sérülés súlyosságáról a hétfői vizsgálatok előtt, viszont azt is kiemelte, hogy sosem jelent jót, ha valaki így hagyja el a pályát.

Információink szerint a magyar válogatott középpályásnak hat-nyolc hetet kell kihagynia, így jó eséllyel véget ért a 2023-as éve, pontos diagnózis azonban csak később várható.

Rovatok