Index Vakbarát Hírportál

Joao Félix: Szoboszlai Dominik egyszer a Barcelona játékosa lehet

2023. december 6., szerda 14:04

Exkluzív interjút készített a spanyol bajnokság közvetítési jogait birtokló Spíler TV az FC Barcelona portugál támadójával, Joao Félixszel, a beszélgetés alatt pedig a katalán csapatban eltöltött eddigi négy hónapja mellett Szoboszlai Dominik is szóba került.

A Barca nyáron kölcsönvett 24 éves támadója elmesélte, nagy segítséget jelent számára, hogy a katalánok sokkal támadóbb játékot játszanak, mint korábbi csapata, az Atlético Madrid, így pedig jóval többet is van nála meccsek közben a labda. „Ez segít, mint ahogy minden más kreatív játékosnak is segítene” – jelentette ki Joao Félix.

A futballista hozzátette, nagy öröm neki, hogy válogatottbeli csapattársával, Joao Cancelóval együtt léphet pályára hétről hétre a katalánoknál.

„Hasonló stílusban játszunk, ennek köszönhető, hogy jól megértjük egymást a pályán. A válogatottban is így volt korábban, nagyon örülök, hogy most ilyen sok lehetőségünk van együtt játszani” – árulta el, majd egy esetleges jövőbeli csapattárs személye is szóba jött.

„Igen, a liverpooli Szoboszlai Dominikot – felelte a portugál támadó a Spíler TV-nek adott exkluzív interjúban arra a kérdésre, el tudna-e képzelni egy magyar csapattársat Barcelonában. – Tetszik a játéka, egyszer szerintem játszhat itt.”

Az igazsághoz tartozik, hogy a 36-szoros portugál válogatott labdarúgó elsőre belezavarodott Szoboszlai nevébe, így a televízió helyszínen tartózkodó riporterének kellett besegítenie neki.

Joao Félix az idényben tizenkét bajnokin lépett pályára a gránátvörös-kékeknél, ezeken két találatot jegyzett.

A magyar válogatott csapatkapitánya szintén nyáron váltott klubot, 70 millió euró ellenében az RB Leipzigtől szerződött Liverpoolba, ahol egyből alapemberré is vált.

Rovatok