Index Vakbarát Hírportál

Kétszer is a sírból jöttek vissza, elképesztő bravúr Dárdaiéktól a Német Kupában

2023. december 6., szerda 23:46

A Hertha Berlin bejutott a legjobb nyolc közé a Német Kupában, miután a 120. percben döntetlenre mentette a Hamburger SV elleni mérkőzést, majd tizenegyessel le is gyűrte a riválist, amelytől a bajnokságban nem is olyan rég még simán kikapott. A Hamburgban kezdőként lépett pályára és 72 játékpercet kapott a magyar válogatott Németh András. Lecserélésekor még a HSV állt továbbjutásra...

Dárdai Pál a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, kinőtt már az álmodozásból, pontosan tudja, hogy kő kemény dolga lesz csapatával, ha egyáltalán tisztesen helyt akar állni a Hamburg ellen a kupában. Az ellen a Hamburg ellen, amely augusztusban szinte átgázolt a Herthán, 3–0-ra nyert a kiesés után jelentős átalakuláson áteső fővárosiak ellen.

Aztán a szerda esti kupameccs több szempontból is álomszerűen alakult a berlinieknek...

A Hamburgban a Bielefeld elleni kupameccshez hasonlóan kezdőként kapott lehetőséget Németh András. A Hertha kezdőjében pedig ezúttal is ott volt a vezetőedző középső fia, Dárdai Márton. Ugyanakkor a védő fivérei, Palkó és Bence továbbra is sérültek, ezért nem lehettek a berlini meccskeret tagjai.

A találkozó hőse azonban nem Németh, és nem is a Marco Rossi által célkeresztbe vett bekk, hanem a 26 esztendős német szélső, Fabian Reese lett. A Holstein Kieltől igazolt támadó a 21. percben szerzett vezetést a házigazdának, a góljára azonban szünet előtt kétszer is válaszolt az esélyesebbnek számító HSV, előbb Immanuel Pherai, majd a Dunaszedahelyen született, Győrben profivá vált, ám szlovák felnőttválogatott Bénes László volt eredményes (1–2).

Az igazán drámai dolgok fordulás után jöttek, ott is a játékrész – és így sokáig úgy tűnt, hogy a meccs – legvégén. A 90. percben ugyanis egy szinte vakon előrepasszolt labda elcsúszott a vendégek védőjének, William Mikelbrencis lába alatt, ezt gyűjtötte be Reese, aki aztán a tizenhatos előterében befelé húzva kilőtte a rövid alsót. A találatban érzésre Matheo Raab, a HSV kapusa is benne volt, de az egyenlítéstől elmámorosodó fővárosiakat ez aligha érdekelte (2–2). Jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban másodszor is megszerezték a vezetést a sötét mezesek, a 102. percben egy remek előreívelés után Robert Glatzel centerezett egyérintőben, Ransford-Yeboah Konigsdorffer pedig közvetlen közelről Dárdaiék kapujába helyezett (2–3). Ezzel azonban még mindig nem volt vége a fordulatoknak, a 120. percre azonban jutott egy újabb csattanó a hazaiak részéről, Reese ezúttal előkészítőként tündökölt, biciklicselekkel a vendégvédelemre vezetve a labdát a bal szélről, majd laposan mögéjük kanyarított, ahol Jonjoe Kenny érkezett bevetődve és sodorta hálóba a tizenegyespárbajt jelentő egyenlítést (3–3).

A szétlövésben az első három párból senki sem hibázott, a negyedik sorozatban azonban Konigsdorffer kihagyta a saját tizenegyesét, ezt pedig Reese kihasználta, az ötödik páros első tagjaként lezárva a küzdelmet. Ezzel nyolcaddikként a Dárdai Pál irányította alakulat jutott be a Német Kupa negyeddöntőjébe.

A VfB Stuttgart – a bajnoki tabella alapján talán nem is akkora meglepetésre – 2–0-ra legyőzte, így búcsúztatta a Borussia Dortmundot. A sváb együttes találatai a második félidőben születtek, előbb az idei gólgyáros, Serhou Guirassy, majd a 77. percben Silas talált a vendégkapuba.

LABDARÚGÁS
NÉMET KUPA
Hertha Berlin (II.)–Hamburger SV (II.) 3–3 (1–2, 2–2, 2–3) – tizenegyesekkel 5–3
A további mérkőzéseken
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 2–0
Leverkusen–Paderborn (II.) 3–1
Saarbrücken (III.)–Frankfurt 2–0
Kedden játszották
Kaiserslautern (II.)–Nürnberg (II.) 2–0
Magdeburg (II.)–Düsseldorf (II.) 1–2
Homburg (IV.)–St. Pauli (II.) 1–4
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–0 – h. u.

(Borítókép:  Fabian Reese (Hertha Berlin) ünnepli csapata második gólját a Hertha BSC és a Hamburger SV közötti DFB-kupa 16. fordulójának mérkőzésén az Olympiastadionban 2023. december 06-án Berlinben. Fotó: Maja Hitij /  Getty Images Hungary)

Rovatok