Index Vakbarát Hírportál

Most már biztos: hét év után először nem a Fradi zárja élen az évet

2023. december 10., vasárnap 20:03

A labdarúgó NB I 16. fordulójában a Paks hazai pályán rendkívül élvezetes mérkőzésen 3–2-re legyőzte a címvédő Ferencvárost, ezzel eldőlt, hogy az évet a tolnaiak zárják az élen.

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy mindkét kapuban a magyar válogatott keretébe tartozó játékos (Szappanos Péter és Dibusz Dénes) állt, rajtuk kívül pedig a hazaiaknál csak magyar, a vendégeknél pedig csak légiós volt a kezdőcsapatban.

A kezdés mindeneste a paksiak számára alakult jobban, egy véleményes szöglet után Mezei Szabolcs szögletét Papp Kristóf fejelte Cebrails Makreckis mellett a kapuba (1–0).

Még fel sem ocsúdhattak a ferencvárosiak, amikor jött az újabb pofon, Ismael Aaneba pocsék hazaadására Könyves Norbert csapott le, és értékesítette is a ziccert (2–0).

Ezt követően már a vendégek irányították a mérkőzést, de hiába jöttek sorra a lehetőségek Zachariassen, Aaneba vagy éppen Pesics révén, sehogy sem tudtak túljárni Szappanos eszén.

A játék képét jól jellemzi, hogy a Paks úgy vezetett két góllal, hogy a helyzetek minőségét vizsgáló xG-mutatóban rosszabbul állt (0,61–1,06).

A második félidő derekán Mezei közeli szabadrúgásánál közel volt a mindent eldöntő harmadik gól, Dibuszt viszont a léc kisegítette.

Hármas cserével reagált Dejan Sztankovics, érkezett a sérülése után visszatérő Varga Barnabás is, pillanatokkal később pedig Marquinhos remek tekerésével 3–0 helyett 2–1-re módosult az állás!

A hajrá kezdetén a nagyon indulatos Makreckis megkapta a második sárgáját is, nem sokkal később pedig büntetőhöz jutott a házigazda, Szabó Bálint magabiztosan lőtt a hálóba (3–1).

Mielőtt nagyon megnyugodhattak volna a hazaiak, jött Varga Barnabás fejese, és bár ezt Szappanos még védte, a kipattanót a szintén csere Lisztes Krisztián már a kapuba lőtte (3–2).

A végjátékban nagyon nyomott az emberhátrányban játszó címvédő, de az egyenlítés már nem jött össze, ezzel az idei utolsó bajnoki eredményétől függetlenül eldőlt:

a 2023-as évet a Paks zárja az NB I élén! Ezt megelőzően legutóbb 2016-ban nem a Ferencváros állt az év végén az élen a magyar bajnokságban.

A nap korábbi meccsein a DVTK legyőzte idegenben a ráadásban szépítő Kisvárdát, a Fehérvár pedig 95. és 98. perces találatokkal nyert Mezőkövesden.

NB I, 16. forduló

Kisvárda–DVTK 1–2 (Camaj 94., ill. Vancas 41. – 11-esből, Acolatse 85.)

Mezőkövesd–Fehérvár 0–2 (Kodro 95. – 11-esből, Christensen 98.)

Paks–Ferencváros 3–2 (Papp K. 8., Könyves 15., Szabó B. 84. – 11-esből, ill. Marquinhos 69., Lisztes 87.)

Az élmezőny állása: 1. Paks 34 pont (32–18), 2. Ferencváros 30 (39–19), 3. Fehérvár 27 (33–24), 4. Puskás Akadémia 27 (27–20)

Rovatok