Index Vakbarát Hírportál

Súlyos következménnyel járt a Görögországon végigsöprő erőszakhullám

2023. december 11., hétfő 13:55

Ismétlődő szurkolói rendbontások miatt február 12-ig zárt kapuk mögött folytatódik a görög labdarúgó-bajnokság.

Az ország kormánya azért döntött így hétfőn, mert az utóbbi hetekben rendszeresen súlyos rendzavarások történtek a mérkőzések során, a huligánok számos rendőrt megsebesítettek, a játékvezetők pedig halálos fenyegetéseket kaptak.

Az ellenséges táborok összecsapásain idén két szurkoló vesztette életét.

Az intézkedés az Európa-ligát is érinti, az Olimpiakosz és a vajdasági Topolya SC találkozójára csütörtökön szintén üres stadionban kerül sor.

Nézők nélkül rendezik ugyanazon a napon a Panathinaikosz–Makkabi Haifa-meccset is, a hazaiak nem nevezték az El-csoportkörre magyar középpályásukat, Kleinheisler Lászlót, írja az MTI.

Az erőszak egy másik csapatsportba is betört országon belül: néhány napja Athénban kritikus állapotban szállítottak kórházba egy rohamrendőrt azt követően, hogy szurkolói rendbontás tört ki egy röplabdamérkőzésen.

Zavargás tört ki a Melina Merkuri fedett arénánál csütörtökön, ahol a férfi-röplabdabajnokságban a két örök fővárosi rivális, az Olympiakosz Pireusz és a Panathinaikosz mérkőzését rendezték.

A MOLOTOV-KOKTÉLOKKAL, KÖVEKKEL ÉS EGYÉB ESZKÖZÖKKEL FELFEGYVERZETT DRUKKEREK RÁTÁMADTAK A KIVEZÉNYELT RENDFENNTARTÓKRA, AKIKNEK EGYIKE AKKOR SÉRÜLT MEG, AMIKOR ELTALÁLTA EGY TŰZIJÁTÉK-RAKÉTA.

A rendőrök a zavargások közepette könnygázt is bevetettek, a röplabdameccset félbeszakították, és egyes hírek szerint mintegy négyszáz embert őrizetbe vettek.

Rovatok