Index Vakbarát Hírportál

Volt, hogy Bécsig mentek a fradisták, hogy a Loki ellen szurkolhassanak a nemzetközi kupában

2023. december 14., csütörtök 10:25

Záporoznak a felháborodott kommentek a hír alatt, mely szerint néhány Újpest-szurkoló is kilátogat a Ferencváros–Fiorentina Konferencialiga-mérkőzésre a vendég olaszokkal ápolt – főleg a klubszíneken alapuló – barátság jegyében. Azonban az ügy bármekkora indulatokat is vált ki néhányakból, korántsem szokatlan a nemzetközi kupameccsek esetében, sőt, legutóbb épp a Ferencváros drukkerei tettek hasonlót…

Augusztusban magyar üzengetéstől volt hangos Bécs – az osztrák rekordbajnok Rapid Wien a Konferencialiga selejtezőjében a magyar bajnoki bronzérmes Debreceni VSC-t fogadta, a találkozóra pedig jó néhány Ferencváros-szurkoló is kilátogatott. A helyszíni beszámolók szerint nemcsak a két zöld-fehér klub jó viszonyát igazoló, osztrákok által készített élőképen, de több, a lelátóra kihelyezett drapérián is feltűnt az FTC címere a hazai oldalon. A DVSC-drukkerek pedig üzentek is a lelátón az ellenfélért szorító honfitársaknak: „Ha ti itt vagytok, ki készít looking for képet Máltán?” – feszítették ki a vendégszektorban, utalva arra, hogy aznap a Ferencvárosnak is fontos tétmeccse volt a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjében…

A Bécsben a DVSC ellen szurkoló magyarok történetének az a minapi hír adott új apropót, mely szerint várhatóan néhány Újpest-drukker is ott lesz a csütörtök esti Ferencváros–Fiorentina-konferencialiga-összecsapáson a két lila-fehér klub régi jó viszonyának köszönhetően. A beszámoló komoly indulatokat váltott ki jó néhány kommentelőből és olvasóból, a felháborodottságot alátámasztó jelzőhalmok közül pedig a „hazaáruló” jelző talán a leginkább idézhető.

A Google-keresések alapján az ügy már most jóval nagyobb visszhangot váltott ki, mint a IX. kerületi szurkolók nyári „portyája”, mellyel anno leginkább debreceni és hajdúsági regionális portálok foglalkoztak kiemelten. A debreceninap.hu nevű újság például szemezgetett a bécsi túráról szintén beszámoló ferencvárosi szurkolói oldal, az üllői129.hu cikke alatt összegyűlt kommentekből:

– sorjáztak a debreceni portál beszámolója szerint a Loki bukását kívánó hozzászólások. A lap ugyanakkor azt is hozzátette, a hivatkozott cikk alatt is volt jó néhány FTC-drukker, akik elítélték a társak viselkedését. Vagyis a téma – érintett kluboktól függetlenül – megosztó volt már akkor is.

A felkorbácsolt érzelmek közt igyekezett igazságot találni egy másik regionális újság, a Debreciner szerzője. Koppányi Szabolcs hosszasan értekezett augusztus 18-án, a DVSC–Rapid Wien- (0–5) visszavágót követően megjelent anyagában a szurkolók viselkedéséről, a mérkőzésre a beszámolók szerint szintén több ferencvárosi utazott le a vendégek sikeréért szorítani. Ugyancsak úgy, hogy a meccsel egy időben az FTC-nek tétmeccse volt Budapesten. Koppányi a publicisztikájában kiemelte, szerinte mindenkinek a magánügye, ha már választ egy kedvenc focicsapatot, az melyik, és a szurkolói rajongásnak nemigen kéne határt szabnia az országhatároknak. Ezzel mintegy pálcát tört azon földijei felett, akik felháborodtak a Rapid sikeréért drukkoló ferencvárosiak jelenségén.

Nyilván itt most azon megy a problémázás, hogy jó nagy szemét ez a Fradi (ismét), mert – nem én mondom, a kommentekből rakom össze – máskor »elvárják a zöld majmok, hogy az egész ország összefogva nekik szurkoljon, bezzeg ők most…« Már ha nemzetközi meccsük van. Ez egyébként jogos felvetés, valóban érdekes, hogy akkor most nemzetieskedünk vagy sem? Vagy csak akkor, ha nekünk van szükségünk a nagy nemzeti összefogásra? Ám ez egy külön téma

– írta az eset apropóján Koppányi.

A DVSC végül 5–0-s összesítéssel kiesett az Ekl-selejtező harmadik körében, így a sorozat főtáblájára első és eddigi egyedüli magyar csapatként a zöld-fehérek jutottak el. 

Csütörtök este az lesz a kérdés, az FTC a csoportkörből is tovább tud-e jutni. A találkozó eseményeiről percről percre íródó tudósítással jelentkezik az Index.

Rovatok