Index Vakbarát Hírportál

A Fradi veretlenül zárta a csoportkört, jöhet az európai kupatavasz

2023. december 14., csütörtök 20:39

A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Fiorentinával a labdarúgó Európa-konferencialiga utolsó, hatodik fordulójában, így az F csoport második helyén bejutott a sorozat kiesés szakaszába. A februári playoff-körben egy Európa-liga-harmadikkal mérkőznek meg a zöld-fehérek. Sorsolás hétfőn.

Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy a Fradinak a döntetlen is jó, de azzal is tisztában voltak a zöld-fehérek, hogy győzelem esetén csoportgyőztesként folytatnák a szereplésüket az egyenes kieséses szakaszban, és akkor februárban nem kellene pályára lépniük a 16 közé jutásért az Európa-liga egyik csoportharmadikja ellen.

A meccs előtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Budapestre érkező mintegy ezer olasz szurkolónak az Újpest-drukkerek is besegítenek a Groupama Arénában. A kezdés előtt ment is az üzengetés a két tábor között, de nem tört ki nagyobb balhé a lelátón.

A ferencvárosiak formája az elmúlt hetekben elég hullámzó volt, a Fiorentina elleni meccsre is bajnoki vereséggel hangoltak: Dibusz Dénesék az éllovas Paks otthonában kaptak ki a labdarúgó NB I 16. fordulójában, amivel el is dőlt, hogy a tolnaiak maradnak a tabellán az őszi elsők. A Fiorentina pedig az AS Roma otthonában játszott 1–1-es döntetlent a budapesti fellépése előtt.

A sérülése után Pakson visszatért Varga Barnabást (aki ősszel a Fradi és a magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja volt) a kezdőbe jelölte Dejan Sztankovics vezetőedző a hazai szurkolók legnagyobb örömére. Ez a lépés azt sejtette, hogy a magyar bajnoki címvédő nem elégszik meg az iksszel, és győzni akar az idei év utolsó európai kupameccsén.

A kezdőrúgás előtt a hazai B-közép kitett magáért, egy látványos élőképpel rukkoltak elő, illetve a pirotechnikai eszközök is előkerültek.

Az első komolyabb lehetőség a Fiorentina előtt adódott, Rolando Mandragora 15méterről leadott lövését azonban Dibusz Dénes egy látványos mozdulattal kitolta a léc alól. Nem sokkal később Josip Brekalo került lövőhelyzetbe az ellenfél ötösénél, de a labda szögletre vágódott a blokkról.

A másik mecsen korán nelőnybe kerülhetett volna a Genk, de a Fradi korábbi játékosa, Joseph Paintsil tizenegyest rontott a kilencedik percben. Bryan Heynen akcióból viszont mér eredményes tudott lenni a sérülésektől és eltiltásoktól sújtott Csukaricski ellen.

A 19. percben az olaszok elveszítették egyik legjobb játékosukat, Nicolás González azonnal jelezte, hogy nagy a baj, hordágyon kellett levinni az argentin játékost. Közben a Fiorentina szektorában felcsendült az „Újpest, Újpest” rigmus, amit persze  nem hagyott annyiban a hazai keménymag...

Az első félidőben nem sokszor forogtak veszélyben a kapuk, de azért a Ferencváros is jelezte, hogy benne van a gól: a 34. percben a bal oldalon vezettek támadást a hazaiak, egy jó centerezés után Katona Bálint lőtt, a kipattanót aztán Eldar Civic küldte kapura, azonban Oliver Christensen mindkét kísérletet hárította.

Eközben Belgiumban a Genk megfogyatkozott, sportszerűtlenségért a játékvezető azonnal kiállította Matías Galarzát.

A fordulás után azonnal jött a hidegzuhany a vendégeknek: Mohammad Abu Fani laposan középre adott labdáját Kristoffer Zachariassen pofozta közelről a Fiorentina kapujába a 48. percben (1–0).

A csoport másik meccsén Paintsil akcióból már eredményes tudott lenni, a Genk tehát emberhátrányban is képes volt megduplázni előnyét (2–0).

A 64. percben az olaszokat leszámítva mindenki talpra ugrott a Groupama Arénában, miután Katona gólhelyzetbe került Marquinhos kiszolgálása után. Közeli lövését Christensen hárította a jobb alsó saroknál, jól zárta a rövid oldalt a dán kapus.

A 73. percben a semmiből kiegyenlített a vendégcsapat: egy jobb oldali szöglet után Luca Ranieri talált be közelről Dibusz Dénes kapujába (1–1).

A végén már a Fiorentina sem erőltette a támadásokat, így maradt a döntetlen, ami továbbjutást ért a Fradinak. A csoportból az olaszok mentek tovább elsőként, a Fradi az Európa-liga egyik csoportharmadikja ellen vív meg a 16 közé jutásért az Ekl-ben. A Genk nyert, de így is elbúcsúzott az európai kupaporondtól.

Az El-ben csoportharmadikként végeztek, a Ferencváros potenciális ellenfelei lehetek:

Olimpiakosz Pireusz (görög), Ajax Amsterdam (holland), Real Betis (spanyol), Sturm Graz (osztrák), Union Saint-Gilloise (belga), Makkabi Haifa (izraeli), Servette (svájci), Molde (norvég).

A sorsolást hétfőn rendezik.

Európa-konferencialiga, csoportkör, 6. forduló

F csoport

Ferencváros-AFC Fiorentina (olasz) 1-1 (0-0)

Budapest, Groupama Aréna. V: Branco Godinho (portugál)

Ferencváros: Dibusz - Makreckis, I. Cissé, Aaneba, Civic (Botka, 65.) - Abu Fani, Esiti (Ben Romdan, 79.) - Katona (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos - Varga B. (Lisztes K., 58.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics

Fiorentina: Christensen - Kayode, Ranieri, Milenkovics, Parisi - Mandragora Nzola, 63.), M. Lopez - N. González (Ikoné, 20.), Barák, Brekalo (Kouamé, 63.) - Beltrán. Vezetőedző: Vincenzo Italiano

Gólszerző: Zachariassen (48.), ill. Ranieri (73.)

KRC Genk (belga)–Csukaricski (szerb) 2–0 (Heynen 21., Paintsil 57.)
Kiállítva: Matías Galarza (Genk, 33.)

A csoport végeredménye
1. Fiorentina 6 3 3 14–6 8 12
2. Ferencváros 6 2 4 9–6 3 10
3. Genk 6 2 3 1 8–5 3 9
4. Csukaricski 6 6 2–16 −14 0

A csoport:
Slovan Bratislava (szlovák)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–2 (1–1)
Lille (francia)–KÍ Klaksvík (feröeri) 3–0 (1–0)
A végeredmény: 1. Lille 14 pont, 2. Slovan Bratislava 10, 3. Olimpija Ljubljana 6, 4. Klaksvík 4

B csoport:
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – Gent (belga) 3–1 (2–0)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Breidablik (izlandi) 4–0 (3–0)
A végeredmény: 1. Makkabi Tel-Aviv 15 pont, 2. Gent 13, 3. Zorja Luhanszk 7, 4. Breidablik 0

C csoport:
Viktoria Plzen (cseh)–Asztana (kazah) 3–0 (0–0)
Dinamo Zagreb (horvát)–Ballkani (koszovói) 3–0 (0–0)
A végeredmény: 1. Viktoria Plzen 18 pont, 2. Dinamo Zagreb 9, 3. Asztana 4, 4. Ballkani 4

D csoport:
Club Brugge (belga)–Bodö/Glimt (norvég) 3–1 (1–0)
Lugano (svájci)–Besiktas (török) 0–2 (0–1)
A végeredmény: 1. Club Brugge 16 pont, 2. Bodö/Glimt 10, 3. Besiktas 4, 4. Lugano 4

E csoport:
Legia Warszawa (lengyel)–AZ Alkmaar (holland) 2–0 (1–0)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Aston Villa (angol) 1–1 (0–0)
A végeredmény: 1. Aston Villa 13 pont, 2. Legia Warszawa 12, 3. AZ Alkmaar 6, 4. Zrinjski Mostar 4

G csoport:
PAOK (görög)–HJK Helsinki (finn) 4–2 (1–1)
Aberdeen (skót)–Eintracht Frankfurt (német) 2–0 (1–0)
A végeredmény: 1. PAOK 16 pont, 2. Eintracht Frankfurt 9, 3. Aberdeen 6, 4. HJK Helsinki 2

H csoport:
Ludogorec (bolgár)–Nordsjaelland (dán) 1–0 (0–0)
Fenerbahce (török)–Spartak Trnava (szlovák) 4–0 (1–0)
A végeredmény: 1. Fenerbahce 12 pont (13–11), 2. PFC Ludogorec 12 (11–11), 3. Nordsjaelland 10, 4. Spartak Trnava 1

(Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmények, majd a jobb gólkülönbség rangsorolt.)

(Borítókép: Varga Barnabás. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok