Index Vakbarát Hírportál

Két magyar is szerepet kaphat Liverpoolban a Manchester United ellen

2023. december 14., csütörtök 07:24

Csúcsrangadóra készülhet Szoboszlai Dominik és a Liverpool: a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát is foglalkoztató együttes a rekordbajnok Manchester Uniteddal mérkőzik a hétvégén. A két csapat legutóbb igencsak emlékezetes meccset vívott egymással az Anfielden, Jürgen Klopp együttese óriási meglepetést okozva 7–0-ra ütötte ki Erik ten Hagét az előző idényben. A mostani találkozó magyar szempontból lesz emlékezetes, ugyanis Szoboszlai mellett egy másik honfitársunk, a liverpooli akadémián pallérozódó Farkas Erik is lehetőséget kap majd – labdaszedőként.

Farkas Erik 2021 tavaszán igazolt Szegedről a Liverpool utánpótlás-akadémiájára, jelenleg az U14-es korosztály kiemelt tehetségeként tartják számon. A szezonban már többször is Szoboszlaiék labdaszedője lehetett, például az Aston Villa elleni 3–0 és az Everton elleni 2–0 alkalmával, illetve a Toulouse ellen 5–1-re megnyert Európa-liga-mérkőzésen. Vagyis „vele” még hibátlan a Liverpool az idényben. Ezúttal az ősszel nyújtott jó teljesítménye elismeréseként lehet a pálya szélén részese a csúcsrangadónak.

A Liverpool listavezetőként készülhet a rekordbajnok MU elleni csörtére. A meccset vasárnap – magyar idő szerint – 17 óra 30 perces kezdettel rendezik, az Indexen pedig percről percre íródó, folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be róla.

A vendég manchesteriek igencsak kétarcúan szerepelnek a 2023–2024-es kiírásban, az előző héten előbb fordulatos rangadót nyertek a Chelsea ellen, majd hazai pályán 3–0-s pofonba szaladtak a néhány hete még a sereghajtók közé tartozó Bournemouth ellen. Utóbbi mérkőzést a vendégeknél végigfutballozta a magyar válogatott védő, Kerkez Milos is.

Erik fivére, az U17-es válogatott Farkas Patrik az előző idény végén kapott profi előszerződést az angol másodosztályban szereplő Blackburn Roversnél, a most futó szezonban pedig már többször is együtt tréningezhetett a felnőttcsapattal.

Rovatok