Index Vakbarát Hírportál

A PL-csapat edzője szégyenli magát játékosai viselkedése miatt

2023. december 19., kedd 14:26

Emiliano Martínez, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa argentin világbajnok kapusa a Brentford elleni, idegenbeli győzelmük (2–1) alkalmával ismét főszereplője lett egy összetűzésnek, ami aztán további indulatokat generált, és keltett ezzel visszhangot.

Történt, hogy hazai szöglet után a menteni szándékozó Leon Bailey, az Aston Villa jamaicai védője szerencsétlen mozdulattal majdnem öngólt szerzett, miközben az ellenféltől Neal Maupay beleszaladt Martínezbe. Az akció elhalt, a kapus pedig játékon kívül, ahogy a labdáért ment, minimálisan meglökte a franciát. Ő persze ettől azonnal előadta a „nagyhalált, és összeesett. A forrófejű argentin kapus, akit nem nehéz kihozni a béketűrésből, idegesen visszament hozzá, majd a mezénél fogva megragadta a Brentford csatárát, és próbálta őt talpra segíteni, de csak a levegőbe emelte.  

„Szégyenlem magam a viselkedésünk miatt. Szeretném ezt megbeszélni a játékosokkal, mert ez nem volt normális” – mondta Unai Emery, az Aston Villa spanyol edzője.

„Ez nem az én szellemiségem. Próbálunk mindent és mindenkit tiszteletben tartani, de amikor a játékosok a pályán vannak, izgatottak és idegesek lesznek, előfordulhatnak ilyen esetek. Persze szeretnék ezen dolgozni.”

Az üzenetem: tiszteljünk mindent, tiszteljük az ellenfelet, tiszteljük magunkat, tiszteljük a bírót. Egy kicsit elvesztettük az eszünket bizonyos helyzetekben

 – fejezte be gondolatát a szakember. 

Thomas Frank, a Brendfort vezetőedzője is bírálta a történteket.

„Nem tetszett amit láttam, nem így kellene játszani a játékot.”

A másik balhé a 85. percben abból indult ki, hogy a második vendéggólt szerző Ollie Watkins az ellenfél kapujában kezdte meg az ünneplést, és közben kimutatott arra a hazai szurkolóra, aki állítása szerint egész meccsen szidalmazta őt, és már túllőtt a célon.  

„Volt a lelátón valaki, aki az egész meccsen szidalmazott engem, már rögtön az első szögletnél. Egész meccsen személyeskedő dolgokat mondott nekem”– állította Watkins.

„Nem rasszista módon bántott, de sok mindent mondott. Ha egyszer megtörténik, az talán még rendben van, kezelhető, de kétszer, háromszor, négyszer?! Rám szállt, folyamatosan velem foglalkozott, és azt gondoltam, hogy eljött a visszavágás ideje” – folytatta az angol válogatott játékos. 

Ez csak és kifejezetten neki szólt, senki másnak a stadionban. Nagyon tisztelem a klubot, az itteni embereket, a tulajdonost, a menedzsert.

A birminghamiek közleményükben megvédték Watkinst.

„Az Aston Villa FC kiáll Ollie Watkins mellett, arra kérjük a hatóságokat, vizsgálják ki az esetet, hogy megtalálják a felelős személyt. Zéró tolerancia a sportszerűtlen cselekedetekkel szemben.”

Ha ez mind nem lenne elég: a Villa játékosa, Boubacar Kamara már a 97. percben a csereként beállt Yehor Yarmoliukot lökdöste, amiért piros lapot kapott.

Martínez ezzel lehetőséget adott a sajtónak arra, hogy újra szóbeszéd legyen a tavalyi katari világbajnokságon mutatott viselkedése a vb legjobb kapusának járó díj, az Aranykesztyűnek az átvételekor. 

A találkozó a két kiállítás mellett – a másik piros lapot hazai oldalról Ben Mee kapta a 71. percben, még egygólos vezetésüknél –, 11 sárga lapot is hozott.

Rovatok