Index Vakbarát Hírportál

A Manchester City lenyúlja a Barcelona elől az új Messit

2023. december 27., szerda 14:38

Claudio Echeverri az egyik legfelkapottabb névnek számít a fiatal futballisták közül. Így nem meglepő, hogy a legnagyobb klubok versengtek azért, hogy megkaparintsák a játékjogát, és nagyon úgy fest, a Manchester City lett a befutó.

A 18. születésnapját jövő kedden, január 2-án ünneplő futballista a River Plate színeiben egy olaszországi nemzetközi utánpótlástornán hívta fel először magára a világ figyelmét, amikor is hat meccsen kilencszer volt eredményes a bronzéremmel záró argentin együttesben.

Tavaly októberben góllal mutatkozott be a klub második számú együttesében, majd decemberben profi szerződést kötött nevelőklubjával.

A felnőtteknél eddig csupán hat mérkőzés és 155 játékperc jött össze, de nem is ezzel keltette fel mindenki figyelmét az évben, hanem az argentin U17-es válogatottban mutatott remek játékával:

a dél-amerikai korosztályos kontinensbajnokságon holtversenyben lett mesterlövész öt góllal, majd az év végi világbajnokságon ismét ötig jutott – ez azonban „csak” a második helyre volt elég.

Érdekesség, hogy bár az első Agustín Ruberto is honfitársa, mégis érem nélkül maradt az argentin válogatott, mert az elődöntőben (–Németország 3–3 – 11-esekkel 2–4) és a bronzmeccsen (–Mali 0–3) is alulmaradt.

A tornán két gólpasszt is kiosztó és harmadik legjobb futballistának megválasztott Echeverri a napokban jelezte a River Plate vezetésének, hogy nem fogja meghosszabbítani a jövő decemberben lejáró szerződését, ezzel pedig egy út maradt a Buenos Aires-iek számára: értékesíteni a nagy ígéretet.

A támadó középpályásként és támadóként is bevethető futballistáért – aki Lionel Messihez hasonlóan nem éppen szálfatermetéről (171 cm) ismert – a Barcelona is bejelentkezett, és bár a Kis Ördög becenevű játékos hajlott is rá, hogy a katalánoknál folytassa, a River elutasította a gránátvörös-kékek 25 millió euró körüli ajánlatát.

Anyagi okokból ezt követően a spanyol együttes kiszállt a versenyfutásból, amit az argentin újságíró Gastón Edul információja szerint a Manchester City nyert meg.

Az angol bajnokság, az FA-kupa a Bajnokok Ligája és az európai Szuperkupa után nemrégiben a klubvilágbajnokságot is megnyerő gárda 25 millió eurót fizet a The Guardian által az egyik legnagyobb 17 éves tehetségnek megválasztott futballistáért, aki viszont egyelőre nem csatlakozik az együtteshez, mert a következő hat vagy 12 hónapban kölcsönben még a River Plate-nél pallérozódik majd.

Ez egyébiránt kísértetiesen hasonlítana a szintén nem égimeszelő Julián Álvarez (170 cm) történetére, őt 2022 januárjában szerződtette öt és fél évre a City, hogy aztán kölcsönben még a Rivernél töltsön hat hónapot, mielőtt az angoloknál lehetőséget kapott. Álvarez azóta gyakorlatilag minden trófeát megnyert hazájával és klubjával.

(Borítókép: Claudio Echeverri ünnepel, miután megszerezte a csapat harmadik gólját és mesterhármasát az Argentína–Brazília U-17-es FIFA-világbajnokság negyeddöntőjének mérkőzésén a Jakarta International Stadionban Indonéziában, Jakartában 2023. november 24-én. Fotó: Marcio Machado / Eurasia Sport Images / Getty Images Hungary)

Rovatok