Index Vakbarát Hírportál

Hiába vezetnek Szoboszlaiék, a Manchester City fél kézzel már fogja az aranyat

2023. december 29., péntek 17:34

Persze, csak ha hiszünk a statisztikákkal foglalkozó Opta szuperszámítógépének, amelynek legfrissebb kalkulációja szerint 55,1 százalék az esélye annak, hogy a jelenleg csak a negyedik helyen álló Manchester City sorozatban negyedszer is megnyeri a Premier League-et.

A betáplált adatokkal tízezer szimulációt lefuttató szuperszámítógép már a december 18-i analízise során is a címvédőt várta legesélyesebb befutónak, akkor azonban még csak 39,3 százalék állt a gárda neve mellett, miközben a második Arsenal (29,9) és a harmadik Liverpool (23,6) is lőtávolságon belül volt.

Az „ágyúsok” esélyei a csütörtöki vereségük után viszont jócskán lecsökkentek, immár 15,3 százalékra, és bár Szoboszlai Dominik csapatának újabb győzelmével javult a helyzete (27,3), ez elenyésző a City (55,1) javulásához képest.

A friss klubvilágbajnok manchesteriek a visszatérést követően a második félidőben kitömték a szünetben még vezető Evertont, ezzel pedig egy meccsel kevesebbet játszva két pontra megközelítették az Aston Villát, háromra az Arsenalt, és ötre a Liverpoolt. Vagyis ha a vesztett pontokat nézzük, már a második erőt jelentik a Premier League-ben.

Hamarosan visszatérhet a pályára az egész idényben sérült Kevin De Bruyne, valamint az elmúlt hetekben maradó Erling Haaland és Jérémy Doku is, ami nyilván nem éppen hátrány az idény második felét illetően…

A szuperszámítógép a BL-indulást érő első négy helyből hárommal kapcsolatban eléggé magabiztosnak mondható, a Manchester City (99,2%), a Liverpool (97,1) és az Arsenal (93,8) gyakorlatilag már készülhet is az új kiírásra, a tízezer szimuláció alapján az esetek 65,8 százalékában befutó Aston Villa pedig a Tottenhammel (30,5) vívhat óriási csatát a maradék helyért.

A Premier League állása
1. Liverpool 19 12 6 1 39–16 23 42
2. Arsenal 19 12 4 3 36–18 18 40
3. Aston Villa 19 12 3 4 40–25 15 39
4. Manchester City 18 11 4 3 43–21 22 37
5. Tottenham 19 11 3 5 39–28 11 36
6. West Ham United 19 10 3 6 33–30 3 33
7. Manchester United 19 10 1 8 21–25 -4 31
8. Brighton 19 8 6 5 38–33 5 30
9. Newcastle United 19 9 2 8 37–25 12 29
10. Chelsea 19 7 4 8 31–29 2 25
11. Wolverhampton 19 7 4 8 27–31 -4 25
12. Bournemouth 18 7 4 7 27–32 -5 25
13. Fulham 19 6 3 10 26–34 -8 21
14. Brentford 18 5 4 9 25–28 -3 19
15. Crystal Palace 19 4 6 9 19–28 -9 18
16. Nottingham Forest 19 4 5 10 22–34 -12 17
17. Everton* 19 8 2 9 24–25 -1 16
18. Luton Town 18 4 3 11 21–34 -13 15
19. Burnley 19 3 2 14 18–38 -20 11
20. Sheffield United 19 2 3 14 15–47 -32 9
Az Evertontól 10 pontot levontak*

(Borítókép: Manuel Akanji (j) Szoboszlai Dominik (b) nyomására passzolja be a labdát a Manchester City–Liverpool FC Premier League-mérkőzésen az Etihad Stadionban 2023. november 25-én. Fotó: Alex Livesey - Danehouse / Getty Images Hungary)

Rovatok