Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik ott van Jürgen Klopp legjobb igazolásai között

2023. december 29., péntek 11:51 | aznap frissítve

Összesítette a The Athletic a Jürgen Klopp-korszak igazolásait. A német menedzser országlása alatt 43 játékost szerződtetett a Liverpool, és a mértékadó honlap rangsorolta a futballistákat aszerint, hogy mennyire váltak be. Szoboszlai Dominik egyértelműen a sikeres igazolások közé tartozik, a tizedik helyre került a 43-ból, de még ennél is előrébb állhatna, ha nincs az utóbbi hetek formahanyatlása.o

Jürgen Klopp 2015. október 8-án írta alá szerződését a Liverpool FC csapatához. Az eltelt nyolc évben a német mester a „vörösök” történetének egyik legeredményesebb menedzsere lett, a klub az ő irányításával elnyerte a Bajnokok Ligáját (2019), az európai Szuperkupát (2019), a FIFA klubvilágbajnokságot (2019), diadalmaskodott a Premier League-ben (2020), elhódította a Ligakupát (2022) és az FA-kupát (2022). Ő az egyetlen Liverpool-menedzser, aki hat különböző trófeával rendelkezik, sőt ha az angol Szuperkupát, a Community Shieldet is ideszámítjuk, akkor héttel.

Ez idő alatt Klopp 43 olyan játékost szerződtetett, akik bekerültek az első csapat keretébe, vagy pályára léptek Premier League-meccsen. A szerződtetésekben természetesen maga Klopp játszott főszerepet, de a korábbi sportigazgatók, Michael Edwards és Julian Ward is belefolytak a tárgyalásokba. 

Az igazolások között persze voltak jobbak és rosszabbak, nem mindenki vált be, de Klopp többnyire jó szemmel választotta ki jelöltjeit.

Így Szoboszlai Dominiket is, akit a The Athletic egyértelműen a sikeres igazolások közé sorol. 

Az alábbiakban nézzük a Klopp-éra liverpooli fogásait – alulról felfelé, a The Athletic értékelése szerint.

43. Loris Karius (2016. július, a Mainztól, 4,7 millió fontért) – Vitán felül Klopp legsúlyosabb tévedése, élete végéig kísérteni fogja a 2018-as BL-döntőben a Real Madrid ellen beszedett két fatális potyája. 

...34. Dominic Solanke (2017. július, Chelsea, 6 millió) – Mivel a profi futball elsősorban üzlet, ne csak Solanke gyenge liverpooli teljesítményét nézzük, hanem a 11 millió font nyereséget, ugyanis 17 millióért sikerült eladni őt a Bournemouthnak. Ahol egyébként remekel, és kiderült, hogy nem is olyan rossz játékos. 

...24. Kosztasz Cimikasz (2020. augusztus, Olympiakosz, 11,75 millió) – Három évig Andy Robertson árnyékában senyvedett, de most, hogy a skót sérült, kiderült, hogy a görög igen jó balhátvéd.

...23. Minamino Takumi (2020. január, Red Bull Salzburg, 7,25 millió) – Szoboszlai egykori klubtársa megállta a helyét, ráadásul profitot is termelt, mert 15 millióért adták el tavaly a Monacónak. 

22. Naby Keita (2018. június, RB Leipzig, 52 millió) – Mivel sokat volt sérült, nem hozta be csillagászati vételárát, de több trófea elnyerésében is benne volt. 

21. Alex Oxlade-Chamberlain (2017. augusztus, Arsenal, 35 millió) – Majdnem ugyanaz érvényes rá, mint Keitára. A 2019–2020-as bajnoki szezonban azonban minden összejött neki, 30 meccsen játszott, 17-szer kezdőként, 8 gólt rúgott, és oroszlánrésze volt a diadalban.

20. Endo Vataru (2023. augusztus, Stuttgart, 16 millió) – Nem világra szóló tehetség, de eddig vételára minden pennyjét megszolgálta. Ár/érték arányban szinte felülmúlhatatlan.

19. Ryan Gravenberch (2023. szeptember, Bayern München, 34 millió) – Tőle még nem láttuk a legjobbat, de vannak biztató jelek. Jól viszi fel a labdát, támadófutballt játszik, de nem az a kíméletlen visszatámadó robot, akire a Klopp-féle középpályán szükség lenne. 21 éves, az idő neki dolgozik.

...16. Harvey Elliott (2019. július, Fulham, 4 millió) – Élete formájában játszik, ebben a szezonban szupercserévé nőtte ki magát. Ráadásul fontos gólokat szerez. A jövő sztárja. 

15. Cody Gakpo (2022. december, Eindhoven, 39 millió) – Pechje, hogy Klopp folyton variálja a posztját. 50 meccsen így is szerzett 14 gólt.

14. Darwin Núnez (2022. június, Benfica, 64 millió) – Klopp legdrágább igazolása. Szinte mindent jól csinál, kivéve egyvalamit: alig rúg gólt. Tátongó szakadék mélyül az xG-k (várható gólok) és a tényleges gólok száma között. Pedig nagyon közel áll az áttöréshez, ezt mutatja a tíz kapufája.

13. Luis Díaz (2022. január, Porto, 35 millió) – Igazi szórakoztató, látványos megoldásaival hamar meghódította a Kopot (Kop: a legendás liverpooli fanatikus szurkolók lelátórésze – a szerk.). Kár, hogy 75 meccsen csak 16-szor talált a kapuba. De csak idő kérdése, hogy a kolumbiai csatár befusson.

12. Alexis Mac Allister (2023. június, Brighton, 35 millió) – Alkalmi vétel. Mikor tud egy klub egy 24 éves, friss világbajnok játékost igazolni ennyiért egy olyan klubtól, amely kijutott Európába? Most, Mac Allister esetében.

11. Diogo Jota (2020. szeptember, Wolverhampton, 41 millió) – Fantasztikus cselező, kíméletlen befejező, 50 gólnál tart. Valahogy mégis hiányzik az a pici, amitől szupersztár lehetne.

10. Szoboszlai Dominik (2023. július, RB Leipzig, 60 millió) – Minden ígéretet beváltott, ami megelőzte az érkezését, kivéve talán a csodagólokat. Bár négyet így is rúgott, és a Leicesternek bevágott sistergős bombája szenzációs volt.

Talán előbb-utóbb a gólok is megérkeznek, mert már csak ezek hiányoznak a vibráló játékából. Gyönyörűség nézni, hogyan tör előre a labdával. Továbbá a pálya veszélyes pontjain több labdát szerzett vissza, mint bárki más a csapatban. Sláger ma pályán és azon kívül is, még ha az utóbbi időben a fáradtság jeleit mutatta is.

9. Ibrahima Konaté (2021. május, RB Leipzig, 36 millió) – Hosszú távon Virgil van Dijk partnerének szerződtették a védelem közepére, és már a 2022-es BL-döntőben kezdett Matip helyén! Villámgyors, de sérülékeny. Most, hogy Matip hosszabb időre kiesett, bebetonozhatja magát. 

8. Fabinho (2018. május, Monaco, 39,1 millió) – Formája csúcsán a világ talán legjobb védekező középpályása volt. Pep Ljinders, Klopp segítője mondta róla: „A mi szervezett káoszunkban ő a világítótorony.” A nyáron 40 millió fontért megvette az al-Ittihad. 

7. Georginio Wijnaldum (2016 június, Newcastle United, 25 millió) – A legnagyobb bók Wijnaldum felé, hogy bár két és fél éve elment Párizsba, csak idén nyáron sikerült igazán pótolni. A Barcelona elleni BL-elődöntőben csereként vágott duplájával örökre beírta magát a klub történelemkönyvébe. 

6. Joel Matip (2016. július, Schalke 04, ingyen) – Vajon hol tartana, ha nincsenek a sérülések?! Így is a klub történetének legjobb ingyenes igazolása. Van Dijkkel tökéletes párost alkotott az intelligens, kulturált védő. December elején súlyos térsérülést szenvedett, ki tudja, vissza tud-e még térni.

5. Andy Robertson (2017. július, Hull City, 8 millió) – A skót átalakította a Premier League balbekkjeiről alkotott közvélekedést, forradalmasította a posztot. José Mourinho, amikor a Manchester United menedzsere volt, egyszer azt mondta róla: „Már abba is belefáradtam, hogy csak néztem...”

4. Sadio Mané (2016. június, Southampton, 30 millió) – Igazi liverpooli hős, aki 269 meccsen 120 gólt és 20 gólpasszt tett le az asztalra. Továbbá Klopp első jó igazolása. Pedig szóban már megállapodott a Manchester Uniteddel, aztán mégis a Liverpool mellett döntött. Első meccsén gólt lőtt, és felugrott Klopp hátára – a jelenet bevésődött a Kop kollektív memóriájába. Ikonikus pillanatai? Rengeteg volt. Talán a Portónak rúgott mesterhármas, az Aston Villa elleni hosszabbításos gól és a Bayernnek, későbbi csapatának rúgott sistergős... Minden idők egyik legjobbja.

 Bombagól a Portónak

3. Alisson (2018. július, AS Roma, 56 millió) – Az életmentő védés Arkadiusz Milik (Napoli) ellen a 2018–2019-es BL-csoportkörben, amikor a kiesés szélén állt a csapat. A gólpassz Szalahnak a Manchester United ellen, amivel meglett a bajnoki cím. Nem véletlenül Mr. Megbízható a beceneve. Nem is vitás, hogy a klub történetének legjobb kapusa a brazil. Milyen kár, hogy 2021 májusában a West Bromnak a hosszabbításban fejelt gólját senki sem látta a helyszínen, mert a Covid miatt zárt kapuk mögött játszottak...

2. Virgil van Dijk (2018. január, Southampton, 75 millió) – Hosszú ideig a világ legjobb védője, és a Liverpool mindenkori sikereinek alapköve. Három évvel ezelőtti keresztszalag-szakadásáig a csatárok még álmukban sem merték vállalni a hollanddal az összecsapást. Szerencsére mostanában régi önmagát idézi. A 2019-es BL-döntőben ő volt a meccs embere. Egyetlen védő sem szerzett annyi gólt a Premier League-ben, mint ő. Fenséges csapatkapitány. Isten tudja, ha majd egyszer visszavonul, hogyan tudja pótolni Van Dijket a Liverpool.

1. Mohamed Szalah (2017. június, Roma, 34 millió) – Valamiért Egyiptom királyának becézik a liverpooli szurkolók a dalaikban. Briliáns és fontos gólok szerzője, már 200-nál tart, és hol van még a vége? Senki se fogadjon arra, hogy nem éri egy a háromszázat. Amióta az Anfielden játszik, a világ egyik legjobb támadója, és ami nagyon fontos, elképesztően golyóálló! Szinte sohasem sérült, ami hihetetlen az ő posztján. Senki sem rúgott annyi gólt Liverpool-mezben, mint ő, sem a PL-ben, sem Európában. De Szalah sokkal több, mint szimpla statisztika; ő napjaink Liverpooljának szimbóluma. Ő juttatta olyan magaslatokra a klubot, ahol évtizedek óta nem járt. Könnyen lehet, hogy a Liverpool FC történetének legnagyobb hőseként vonul vissza egyszer. Pedig King Kenny (Dalglish) és Steven Gerrard is itt játszott...

Válogatás Szalah legszebb góljaiból

(Borítókép: Szoboszlai Dominik a Liverpool színeiben 2023. szeptember 27-én. Fotó: Matt McNulty / Getty Images)

Rovatok