Index Vakbarát Hírportál

Még mindig nem tudni, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik a sérüléséből

2024. január 3., szerda 14:37

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpoolt annak ellenére, hogy 4–2-re legyőzte a Newcastle-t újév napján, több csapás is érte – többek között Szoboszlai Dominik sérülése miatt. Egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza a magyar válogatott csapatkapitánya, rosszabb esetben akár hónapokat is igényelhet a felépülés.

Már sérülése előtt is le akartuk kapni a pályáról Dominikot, de sajnos elkéstünk, mert az utolsó, pályán töltött mozdulatai közben meghúzódott a combizma. Nem tudjuk még, hogy milyen mértékű a sérülés, várnunk kell a vizsgálatok eredményére 

– nyilatkozott a 4–2-re megnyert mérkőzés után Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője. A német szakember csapatára váratlan nehézségek zúdultak a magyar játékos sérülésével, mivel hagyján, hogy a következő találkozókon – válogatottbeli szereplés miatt – nem számolhat Mohamed Szalahval és Wataru Endóval, még a sérüléséből visszatérő Alexis Mac Allister sincs százszázalékos formában. 

Ami pedig Szoboszlait illeti, a combizomhúzódás közel sem számít komoly sérülésnek, főleg annak tekintetében, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nem kifejezetten sérülékeny játékos. A 23 éves középpályás pályafutása során egyszer dőlt ki huzamosabb időre, éppen a Salzburgból Lipcsébe átigazolása idején, amelynek következtében a 2021 nyarán rendezett Európa-bajnokságon sem állhatott a válogatott rendelkezésére. 

Ettől azonban most egészen biztosan nem kell félni. Ugyan játékostól függ, hogy ki mennyi idő alatt épül fel teljesen a combizomhúzódásból vagy ehhez hasonló sérülésből, de akár 2-3 hét múlva is újra harcképes lehet a Liverpool középpályása. 

Rosszabb esetben előfordulhat, hogy akár hónapokat igényelhet a rehabilitáció, de még ezen forgatókönyvnél sem mutatkozik esély arra, hogy a nyáron sorra kerülő németországi kontinenstorna veszélybe kerülne számára. 

A Liverpool újabb hivatalos közleményt még nem adott ki Szoboszlai sérülését illetően, a csapat előtt álló vasárnapi, Arsenal elleni FA-kupa-mérkőzésen, majd a jövő kedden sorra kerülő, Fulham elleni Ligakupa-találkozón viszont minden bizonnyal nem látjuk a pályán a magyar válogatott csapatkapitányát.  

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok