Index Vakbarát Hírportál

Két héttel ezelőtt Kylian Mbappéval csatázott, aztán az FTC-hez igazolt

2024. január 4., csütörtök 21:39

Habib Maiga a Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását, az elefántcsontparti válogatott játékos érkezését csütörtökön este honlapján jelentette be a népligeti klub.

A 28 éves védekező középpályás a francia első osztályban szereplő FC Metz csapatától érkezett, és a zöld-fehérek első igazolása lett a téli szezonban.

A honlap tájékoztatása alapján Maiga az elefántcsontparti Gagnoa városában született, és a sportág alapjaival a helyi klubban, az SC Gagnoa csapatában ismerkedett meg. 2015 januárjában onnan szerződtette a francia Saint-Étienne, amelynek először a B csapatában szerepelt, majd két év elteltével került fel az első kerethez.

2018 tavaszán kölcsönben szerepelt az orosz Arsenal Tulánál, majd visszatérését követően ismét kölcsönadták, ezúttal a Metz együttesének egy idényre. A kölcsön leteltével a francia klub végleg megvásárolta Maiga játékjogát.

A futballista az orosz élvonalban 1, a francia második vonalban 47, a francia első ligában pedig 99 alkalommal szerepelt.

Az FC Metz színeiben a most futó idényben hétszer jutott szóhoz, legutóbb december 20-án, a Paris SG ellen játszott 62 percet. A franciáknál a marosvásárhelyi születésű szakember, Bölöni László volt a vezető edzője.

Maiga megfordult Elefántcsontpart U16-os, U17-es és U23-as válogatottjában is, a felnőttek között 2019. szeptember 6-án debütált. Azóta összesen 13-szor ölthette magára hazája címeres mezét, legutóbb a 2022-es Afrikai Nemzetek Kupáján számítottak rá.

Rovatok