Index Vakbarát Hírportál

A holland másodosztályban folytatja a magyar utánpótlás-válogatott kapusa

2024. január 8., hétfő 13:43

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott kapusa, Hegyi Krisztián ősszel még az angol harmadosztályú Stevenage kölcsönjátékosa volt, tavasszal pedig a holland másodosztályú Den Bosch csapatában bizonyíthat – szintén kölcsönben.

Az eredetileg az angol élvonalbeli West Ham United alkalmazásában álló utánpótlás-játékos tavasszal sem öltheti magára a „kalapácsosok” mezét, mivel a Stevenage-ben töltött kölcsönjátéka után a Den Bosch vette át játékjogát az idény végéig bezárólag. 

Nagyon örülünk, hogy bejelenthetjük Krisztián érkezését. A magyar U21-es válogatott és a West Ham U21-es együttesének csapatkapitányával, valamint olyan játékossal, akit a magyar nemzeti csapatnál és a WHU-nál már a felnőttek között is nagyra tartanak, stabilitást adhatunk csapatunknak, ráadásul kulcsposzton

– nyilatkozta Yousuf Sajjad, a Den Bosch sportigazgatója. Hegyi Krisztián is megszólalt a klubváltást követően, elmondása szerint nagyon várja a munkát új csapatánál, teljesen új lesz számára a környezet, amelyben megmutathatja és fejlesztheti magát. Azért választotta ezt a klubot, mert nagyon szimpatikus volt a csapat játékstílusa, a szurkolóik pedig fanatikusak, ami szintén fontos szempont számára. 

A Den Bosch jelenleg a holland másodosztály 18. helyén áll a 20 csapatos bajnokságban, a tavaszi szezon január 12-én veszi kezdetét.

Rovatok