Index Vakbarát Hírportál

Visszatér Németországba a Manchester Unitednél kegyvesztetté vált támadó

2024. január 11., csütörtök 16:14

Visszatér a Borussia Dortmund labdarúgócsapatához az angol válogatott Jadon Sancho.

A Manchester United és a német klub csütörtöki bejelentése szerint a 23 éves támadó az idény végéig kölcsönben játszik majd régi-új együttesében. A 23-szoros válogatott Sancho 2017 és 2021 között volt a BVB játékosa, abban az időszakban 137 meccsen 50 gólt szerzett és 64 gólpasszt adott. 2021-ben Német Kupát nyert a gárdával.

Ezt követően 85 millió ellenében az MU-hoz igazolt, ott azonban nem jött el számára az áttörés, 82 mérkőzésen mindössze 12-szer volt eredményes, szeptember óta pedig nem is játszik, mert kritizálta Erik ten Hag vezetőedzőt. A mostani megállapodás négymillió eurójába került a Dortmundnak. A játékos szerződése 2026-ig szól Manchesterben.

Amikor ma besétáltam az öltözőbe, olyan volt, mintha hazatérnék. Kívül-belül ismerem a klubot, a szurkolókhoz mindig is közel éreztem magam és az egyesület irányítóival sem vesztetettem el a kapcsolatot. Alig várom, hogy ismét találkozzak a csapattársaimmal, kimehessek a pályára és mosolyogva focizhassak, gólpasszokat adjak, gólokat szerezzek és segítsek a klubnak abban, hogy kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájára

– mondta a futballista. A Dortmund jelenleg az ötödik helyen áll a Bundesligában.

Rovatok