Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Bennie Muller

2024. január 18., csütörtök 09:58

Életének 86. évében elhunyt Bennie Muller, az Ajax és a holland labdarúgás ikonikus alakja – számolt be róla az amszterdami együttes.

Muller Amszterdam zsidónegyedében született, édesanyját a második világháború idején a westerborki táborban tartották fogva, családjának pedig körülbelül 200 tagja hunyt el a holokauszt során.

Labdarúgó-pályafutását a helyi Ajaxban kezdte el, az MVV elleni összecsapást pedig még 425 hivatalos tétmérkőzés követte.

Muller csapatkapitánya is volt a klubnak, amelyet 1958 és 1970 között szolgált, ebben az időszakban pedig öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet aratott.

Ezt követően a Holland Sporthoz került, így már pont nem volt tagja annak az európai szinten is legendás gárdának, amely 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban is Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert, de így is klubikonként búcsúzott volt játékosától a holland rekordbajnok.

A 43-szoros holland válogatott középpályás 341 bajnoki mérkőzésen szolgálta az amszterdamiakat, amivel az örökranglista ötödik helyén áll.

341 - Bennie Muller played 341 Eredivisie games for @AFCAjax, with just four players ever featuring more often for the club in the @eredivisie. Icon. pic.twitter.com/SzqJjTSeFB

— OptaJohan (@OptaJohan) January 17, 2024

Rovatok