Index Vakbarát Hírportál

Hiába a csodagól, elmaradt a világraszóló szenzáció a Real Madrid mérkőzésén

2024. január 21., vasárnap 18:31

A Real Madrid hazai pályán izzadva nyert 3–2-re a tök utolsó Almería ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 21. fordulójában. A vendégek a szünetben kétgólos előnyben voltak, mégsem tudták megszerezni első győzelmüket a szezonban.

A Real már a 40. másodpercben hátrányba került, miután Nacho csúnyán elszórta a labdát a saját térfelén. Az enerváltan futballozó hazaiak nem jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára, Luís Maximiano kapusnak nem volt dolga az első félidőben.

A 43. percben jött az újabb sokk a vendéglátók szemszögéből, a középhátvéd Edgar González meglőtte élete gólját. Toni Kroosék hangos füttyszó közepette vonultak le a gyepről.

A szünetben Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője minden bizonnyal leteremtette a játékosait, majd végrehajtott egy hármas cserét, ami jót tett a csapatának. Az ESPN információ szerint viszont nem volt ajtócsapkodás, mert az olasz edzőlegenda annyira ideges volt, hogy be sem ment az öltözőbe, mert nem akart olyat mondani, amit később megbánhatott volna.

A fordulás után a bíró tizenegyest ítélt a hazaiak javára, annak ellenére, hogy a piros-fehérek szerint Antonio Rüdiger szabálytalanságot követett el a tizenhatoson belül. A VAR azonban nem szólt közbe, a büntetőt Jude Bellingham értékesítette kissé remegő lábbal.

Nem sokkal később az Almería újabb gólt szerzett, de a videobíró érvénytelenítette a találatot, mondván, hogy az akció előtt Dion Lopy odaütött Bellinghamnek, aki az arcát fogva földre rogyott.

A 67. percben aztán Vinícius Júnior egalizált, vitatott körülmények között. A VAR úgy ítélte meg, hogy a labda a brazil támadó válláról pattant a kapuba, a vendégek szerint viszont egyértelmű kezezés történt. Az Almería mestere, Gaizka Garitano majd felrobbant dühében – olyan hevesen reklamált az oldalvonal mellett, hogy Francisco Hernández végül felküldte őt a lelátóra.

A játékvezető a sok játékmegszakítás miatt 11 percet hosszabbított, amit kihasznált a Real Madrid: egy szépen végigvitt támadás végén Daniel Carvajal kotorta be a labdát az ellenfél kapujába közvetlen közelről – a 99. percben. Ezzel a sikerrel a Real ideiglenesen a tabella élére ugrott.

Rovatok