Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a bíróságon a Barcelona korábbi sztárja, akit több év börtön fenyeget

2024. február 5., hétfő 11:55

Dani Alves, az FC Barcelona és a brazil labdarúgó-válogatott korábbi klasszisa hétfőn megjelent egy barcelonai bíróságon, miután egy nő szexuális erőszakkal vádolta meg őt.

A 40 éves férfi tavaly januárban került előzetes letartóztatásba szexuális bűncselekmény gyanújával.

Alves kezdetben tagadta, hogy bármilyen szexuális kapcsolatot létesített volna az őt szexuális erőszakkal vádoló nővel, akit elmondása szerint nem ismert, írja a Reuters.

Később már azt mondta, hogy minden a nő beleegyezésével történt. Állítása szerint felesége védelmében hazudott az első vallomásában, mert remélte, hogy így eltussolhatja a megcsalás tényét, és megvédheti a házasságát.

Alves a vádak szerint 2022 decemberében egy barcelonai klubban megerőszakolt egy 23 éves nőt. Spanyol sajtóhírek szerint Dani Alves akár 12 évet is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja őt.

A brazil labdarúgó az eredményességet illetően világelsőnek számít, aktív pályafutása alatt összesen 43 trófeát gyűjtött.

Így többek között háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, hatszoros spanyol bajnok, kétszeres francia és egyszeres olasz bajnok, Brazíliával pedig kétszer nyerte meg a Konföderációs Kupát (2009, 2013) és a Copa Américát (2007, 2019), emellett olimpiai bajnok is (2021).

Rovatok