Index Vakbarát Hírportál

Szlovén válogatott támadóval erősített a Fehérvár FC

2024. február 6., kedd 13:33

Leigazolta Nejc Gradisar szlovén válogatott csatárt a labdarúgó OTP Bank Ligában harmadik helyen álló Fehérvár FC.

A székesfehérváriak honlapjának keddi híre arról nem számolt be, hogy mennyi időre írt alá a 21 éves támadó, aki a szlovén élvonalban szereplő NK Rogaska együttesétől érkezett.

Gradisar a ljubljanai NK Bravo színeiben mutatkozott be a szlovén első osztályban, aztán a másodosztályú Brezice és Rogaska csapataiban szerepelt, utóbbival feljutott az élvonalba, amelyben 14 bajnokin 8 gólt szerzett. A szlovén válogatottban az Egyesült Államok ellen 1–0-ra megnyert januári barátságos mérkőzésen debütált, a győztes gólt ő szerezte.

A Vidi mellett szólt, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy még jobb játékossá váljak, valamint itt erősebb bajnokságban játszhatok, mint a szlovén első osztály

– nyilatkozta Gradisar, és hozzátette, egyéni célja, hogy minél több meccsen játsszon és gólokat szerezzen, a csapattal pedig az első háromban akar végezni, és így indulni a következő idényben az európai kupasorozatok egyikében.

A Fehérvár 18 forduló után 30 ponttal áll a harmadik helyen az OTP Bank Ligában, és szerdán a Kisvárda vendége lesz.

Rovatok