Index Vakbarát Hírportál

Nebojsa Vignjevics úgy számol, még Diósgyőrben is ő ül az Újpest kispadján

2024. február 7., szerda 07:07

Érvényes szerződése van, így úgy gondolja, még a hétvégi fordulóban is ő ül majd az Újpest kispadján – jelentette ki Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő violák trénere a Debrecentől elszenvedett újabb vereség után. A tréner a korábbi beszámolók szerint már múlt hétvégén megígérte a drukkereknek, beadja a felmondását Roderick Duchatelet klubelnöknél – kedd este az ezzel kapcsolatos kérdésre is reagált.

„Valóban volt ilyenről szó, de nagyon fontos, úgy fogalmaztam, hogy beszélgetni fogok – fogok, jövő időben – erről a tulajdonossal” – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője arra az újságírói kérdésre, valóban megígérte-e a feldühödött drukkereknek múlt pénteken, az MTK elleni 3–0-s vereséget követő éjszaka, hogy benyújtja a felmondását a klubelnök Roderick Duchatelet-nél.

A szerb szakember a szokásosnál jóval szűkszavúbb volt a Debrecen ellen elszenvedett újabb bajnoki zakó, ezúttal egy 2–1-es vereség után. Mikor a problémák okairól kérdezték, úgy felelt, ezekről többször beszélt már, most nem akar újra belemenni a részletekbe, mindenesetre ő is látja, hogy komoly gondokkal küzd a csapata, és továbbra is hisz abban, hogy képes lesz ezekre gyógymódot találni. Lehetőleg már a következő bajnoki, a szombaton esedékes DVTK elleni idegenbeli meccs előtt.

A keddi találkozó előtt mindössze másfél órával hivatalos lett, a Mol-csoport leányvállalata, a Mol Vagyonkezelő Zrt. lesz áprilistól a lila-fehér együttes új többségi tulajdonosa, miután több részletben kivásárolja a belga Duchatelet-t a csapatot versenyeztető Újpest 1885 Labdarúgó Kft.-ből.

Erre egyelőre nincs válaszom. Én voltam talán az utolsó, aki értesült a tulajdonosváltásról is, mások sokkal jobban informáltnak tűntek napok óta

– felelte egykedvűen arra a kérdésre, a bejelentés miként befolyásolhatja a jövőjét Újpesten.

„Érvényes szerződésem van” – tette hozzá, mikor szóba került, egyáltalán a hétvégi meccsig maradhat-e még az Újpest vezetőedzője.

A találkozót az előző idényben bronzérmes Debrecen 2–1-re nyerte meg, miután az 59. percben rövid videózás után emberelőnybe került, majd Brandon Domingues duplázott a vendégektől. Az Újpest a 100. percben megítélt büntetőből szépített, de a gól után már a középkezdés elvégzésére sem maradt idő, nemhogy egyenlíteni.

A lila-fehérek sorozatban a kilencedik bajnokijukon maradtak nyeretlenek, ezek közül nyolcat elbuktak az NB I-ben.

A DVSC vezetőedzője, Szrdan Blagojevics „különösnek” titulálta a mérkőzés hangulatát, hozzátette, sem a meccs, sem az egyéni teljesítmények nem képviseltek túl magas színvonalat. Meglátása szerint a találkozó kulcspillanata az újpesti kiállítás volt, addig egy kiegyenlített, a valódi helyzeteket nélkülöző meccset látott. A sajtótájékoztató végén „tradíciótörőként” jellemezte magukat, megjegyezve, hogy a Debrecen 11 éve nem tudott nyerni Újpesten, ilyen szempontból pedig mindegy, hogy milyen volt a játék, a lényeg számukra a három pont.

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Újpest FC–Debreceni VSC 1–2 (Heinz Mörschel 100. – 11-esből, ill. Brandon Domingues 79., 93.)

(Borítókép: Szírtesi László / Getty Images Hungary)

Rovatok