Index Vakbarát Hírportál

Hiába az angol kérők, Gazdag Dániel úgy számol, marad az Egyesült Államokban

2024. február 9., péntek 10:09

Gazdag Dániel úgy fogalmazott: 99 százalékig biztos, hogy a következő szezonban is az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Unionban játszik – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Január végén Dusan Vasziljevics, a válogatott támadó középpályás menedzsere elárulta, hogy négy angol csapat, köztük egy Premier League-ben érdekelt együttes is érdeklődik Gazdag iránt, akit Törökországból is kerestek.

Lassan 28 éves koromra megtanultam, ha folyamatosan az átigazolásokkal foglalkozom, akkor nem tudok a játékra koncentrálni. A családommal együtt jól érezzük magunkat Philadelphiában, soha nem mondd, hogy soha, de 99 százalék, hogy itt leszek idén is, és ezzel teljesen boldogok vagyunk

– nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

Gazdag 2021 májusában igazolt az MLS-be, azóta 114 mérkőzésen 51 gólt szerzett az Unionban, amellyel a közelmúltban 2025 végéig meghosszabbította a szerződését.

A magyar válogatott csütörtökön Németországgal, Hollandiával és Bosznia-Hercegovinával került azonos csoportba a Nemzetek Ligájában. Gazdag elmondta, várható volt, hogy az A divízióban nem kaphatnak egyszerű ellenfeleket.

A németekkel, mondhatni, már megszokottan egy csoportba kerültünk, a hollandoknak kifejezetten örülök, régen játszott ellenük a válogatott, és a bosnyákokat sem szabad lebecsülnünk, de ellenük azért hozni kell a pontokat

– összegzett a 23-szoros válogatott játékos.

Hozzátette, szeretnék begyógyítani a tíz évvel ezelőtti, amszterdami 8–1-es pofon okozta sebeket. Leszögezte, a legfőbb cél a bennmaradás a legerősebb divízióban, de nem szabad lebecsülni önmagukat.

„Úgy megyünk neki a Nemzetek Ligájának, hogy akár az első helyért is harcolhatunk” – szögezte le az MTI által idézett futballista.

Rovatok