Index Vakbarát Hírportál

Kisvárdán szakadt meg a Puskás Akadémia rossz sorozata

2024. február 10., szombat 15:20

A Puskás Akadémia 2-0-ra nyert a Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga huszadik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Hatékonyabban és összességében jobban is futballozott az első félidőben a vendégcsapat, mint a hazaiak, akik ennek megfelelően kétgólos hátránnyal vonultak el a szünetre.

A Puskás Akadémia kicsivel több mint negyedóra után egy szép támadás végén a válogatott Nagy Zsolt fejesével szerezte meg a vezetést, aztán újabb 17 perc elteltével Komáromi György szépen kivitelezett, és a kapufáról bepattanó lövéssel növelte a vendégek előnyét.

Az előző körhöz képest jelentősen megváltoztatott kezdőcsapattal felálló Kisvárda nem tudott mit kezdeni a riválissal, amely 45 perc alatt kétszer találta el a kaput, a két gólnál.

A fordulás után a kettős cserével felfrissített hazaiak játéka valamelyest javulni látszott, bár a hivatalos statisztika szerint a labdabirtoklás pontosan 50-50 százalék volt, írja az MTI.

Hamarosan ismét kettős cserét hajtott végre a Kisvárda, amely egyre veszélyesebbé vált, de a Puskás Akadémia védelme megfelelően tette a dolgát.

A folytatásban a felcsútiak az eredmény megőrzésére törekedtek, ennek megfelelően területet adtak át a hazaiaknak, akik ennek ellenére a szépítésig sem tudtak eljutni.

A felcsúti együttes ezzel megszakította három találkozó óta tartó nyeretlenségi sorozatát, és ideiglenesen feljött a negyedik helyre a tabellán.

A Kisvárda egymás után harmadszor kapott ki, mindhárom alkalommal saját közönsége előtt.

Labdarúgás

OTP Bank Liga, 20. forduló:

Rovatok