Index Vakbarát Hírportál

Menesztették Németh Andrásék vezetőedzőjét

2024. február 12., hétfő 20:04

Menesztették a Németh Andrást foglalkoztató Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Tim Waltert – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A másodosztályú klub hétfőn jelentette be, hogy az elmúlt időszak gyenge eredményei miatt megválnak a 48 éves szakembertől, aki 2021 nyara óta 103 mérkőzésen irányította az együttest.

A harmadik, osztályozós helyen álló hamburgiak az elmúlt három fordulóban csak három pontot gyűjtöttek, ezalatt hazai pályán kétszer is 4–3-ra kaptak ki. Az együttest a szombati, Hansa Rostock elleni bajnokira az eddigi másodedző, Merlin Polzin készíti fel, Walter utódját később nevezik meg.

A négyszeres válogatott Németh eddig nem számított kulcsembernek, 18 bajnokin mindössze 252 percet töltött a pályán – tekintett ki a magyar válogatott támadó eddigi teljesítményére az MTI.

A hatszoros bajnok Hamburg története során először 2018-ban esett ki az élvonalból, ahova azóta sem tudott visszajutni.

A másodosztályból az első két helyezett automatikusan feljut az első osztályba, a harmadik pedig oda-visszavágós osztályozót vív a Bundesliga 1 16. helyezettjével.

Rovatok