Index Vakbarát Hírportál

Klopp elviccelte a kérdést, elbeszélgetne Szoboszlai állapotáról a liverpooli orvosokkal

2024. február 26., hétfő 08:35

Mint beszámoltunk róla, a Szoboszlai Dominikot – és megannyi kulcsemberét – nélkülöző Liverpool hosszabbításban 1–0-ra legyőzte a Chelsea-t az angol Ligakupa-döntőben. A találkozót követő sajtótájékoztatón az örömszavak mellett természetesen a sérültek állapota is szóba került: az elmúlt napokban sokszor komor Jürgen Klopp vezetőedző pedig ezúttal már viccelődni is mert játékosai helyzetén.

„Darwin és Dom nem voltak meccsfittek, ezért nem játszhattak. De az ünneplés közben nekem százszázalékosnak tűntek, szóval el kell majd beszélgessek erről az orvosi stábunkkal” – viccelte el a két kulcsemberével kapcsolatos válaszát Klopp a döntőt követő sajtótájékoztatón.

A német menedzser viszonylag laza reakciója azonban árulkodó: brit sajtóértesülések szerint a héten mindkét labdarúgó visszatérhet a teljes értékű edzésmunkához, így pedig rövidesen tétmeccsen is.

Február elején derült égből villámcsapásként jött a hír – mindössze két mérkőzéssel a visszatérése után –, ismét gondok adódtak a magyar játékos combhajlítójával, így az Arsenal elleni csúcsrangadón nem lesz bevethető. Az első információk még arról szóltak, csupán néhány nap pluszpihenőre lesz szüksége a januárban már három és fél-négy hetet ugyancsak kihagyó középpályásnak. Az azonban kicsit sem volt pozitív előjel, hogy Szoboszlai a klubja engedélyével hazautazott Magyarországra, hogy itthon, a magyar labdarúgó-válogatott központjában nézesse meg magát egy osztrák specialistával. Bár a Franz Leberbauer által végzett vizsgálatokról túl sok részlet nem került napvilágra, idehaza elsőként jeleztük, hogy újabb három-négy hetes kényszerpihenő vár a labdarúgóra. Ez az idő mostanra nagyjából letelt: Szoboszlai január 31-én épp a Chelsea elleni bajnokin szerepelhetett utoljára a Liverpoolban, azon a találkozón gólt is szerzett.

Ligakupa-siker ide vagy oda, a Liverpoolnak szüksége is lesz a kulcsemberek mihamarabbi visszatérésére, sajtóhírek és fotók tanúsága szerint ugyanis Ryan Gravenberch és Endo Vataru is mankózva hagyta el vasárnap a Wembley-t.

A vörösök kupasikerét igencsak felértékeli, hogy az első keretből 9–10 játékos hiányzott folyamatosan az előző heti edzéseken. A hiányzóknak több mint a fele ráadásul alapember: Szoboszlai és Núnez mellett Alisson Becker, Mohamed Szalah, Curtis Jones, Diogo Jota, Trent Alexander-Arnold és Thiago is az elmúlt egy hónapban sérült meg/sérült vissza.

Mellettük Joel Matip, Stefan Bajcetic és Ben Doak is jó ideje maródi.

A Pool hetek óta szerda–szombat ritmusban játszik, a február 17-tól március 17-ig tartó etapban összesen kilenc tétmérkőzésen lép pályára az együttes. Azaz a Ligakupa-döntő után sem áll meg az élet: szerdán a Southampton elleni FA-kupa-nyolcaddöntő vár Kloppékra, majd hétvégén a Nottingham Forest otthonában célozhatják meg a három bajnoki pontot. A Premier League jelenlegi idényének csúcsrangadója, a Liverpool–Manchester City-összecsapás is erre az etapra esik, azt március 10-én rendezik majd.

(Borítókép: Robin Jones / Getty Images)

Rovatok