Index Vakbarát Hírportál

„Nincs sok változás vasárnaphoz képest” – Klopp Szoboszlaiék állapotáról beszélt

2024. február 27., kedd 14:54

Továbbra is rengeteg sérülés nehezíti a Liverpool FC felkészülését: a friss Ligakupa-győztes angol csapatból egy kezdőre való játékos hiányzott az elmúlt napokban, Jürgen Klopp vezetőedző kijelentése szerint pedig a vasárnapi finálé óta sem javult sokat a helyzet. Szoboszlai Dominikkel, a Liverpool magyar válogatott középpályásával kapcsolatban úgy fogalmazott, a délutáni edzésen dőlhet el, keretben lehet-e a Southampton ellen, vagy a visszatérésére még tovább kell várni.

A Southampton elleni FA-kupa-nyolcaddöntővel folytatódik az erőltetett menet a Liverpool labdarúgó-csapatánál. Az angol Ligakupát hétvégén heroikus küzdelemben elhódító együttes továbbra is ezer sebből vérzik: Jürgen Klopp menedzser az elmúlt napokban egy kezdőre való játékost volt kénytelen nélkülözni ilyen-olyan okokból – köztük a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominiket is.

„Nincs sok változás vasárnaphoz képest. Darwin és Dom [Szoboszlai] esetében meglátjuk, ma mit tudnak nyújtani az edzésen. Lesz egy csapatmegbeszélésünk, aztán jön az tréning. Mintegy három óra múlva meglátjuk. Én is kíváncsi vagyok, a tegnapi nap pihenőnap volt, csupán a fiatal játékosaink edzettek. Várom, hogy a saját szemmemmel is lássam, ki milyen állapotban van. Így még egyelőre összeállítás sincs a fejemben, remélem, minél erősebben tudunk kiállni. Ez egy trükkös időszak, próbálunk minél pozitívabban állni az egészhez, és menni tovább az úton, amin az elmúlt időszakban jártunk” – jelentette be a német szakvezető a S’oton elleni összecsapást felvezető keddi sajtótájékoztatón.

A vörösök a Ligakupa után további három serleg elhódítására is reális eséllyel pályáznak: az FA-kupában szerdán a nyolc közé juthatnak. Az angol bajnokságot (Premier League) 26. forduló után – egy pont előnnyel – vezetik a címvédő Manchester City előtt, míg az Európa-ligában csoportgyőztesként egyenes ágon jutottak a legjobb tizenhat közé, ahol majd a Sparta Prahával mérkőznek.

A legjobb, amit tehetünk, hogy továbbra is megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, ki mindenki hiányzik. Csapatként kell megoldanunk a helyzetet

– utalt egy korábbi, a Luton elleni mérkőzést követő nyilatkozatára Klopp.

Szoboszlai februárban még nem léphetett pályára

Február elején derült égből villámcsapásként jött a hír – mindössze két mérkőzéssel a visszatérése után –, ismét gondok adódtak Szoboszlai combhajlítójával, így az Arsenal elleni csúcsrangadón nem lesz bevethető. Az első információk még arról szóltak, csupán néhány nap pluszpihenőre lesz szüksége a januárban már három és fél-négy hetet ugyancsak kihagyó középpályásnak.

Az azonban kicsit sem volt pozitív előjel, hogy Szoboszlai a klubja engedélyével hazautazott Magyarországra, hogy itthon, a magyar labdarúgó-válogatott központjában nézesse meg magát egy osztrák specialistával. Bár a Franz Leberbauer által végzett vizsgálatokról túl sok részlet nem került napvilágra, idehaza elsőként jeleztük, hogy újabb három-négy hetes kényszerpihenő vár a labdarúgóra. Ez az idő mostanra nagyjából letelt: Szoboszlai január 31-é a Chelsea elleni bajnokin szerepelhetett utoljára a Liverpoolban, azon a találkozón gólt is szerzett.


A vörösök kupasikerét igencsak felértékeli, hogy az első keretből 9-10 játékos hiányzott folyamatosan az előző heti edzéseken. A hiányzóknak több mint a fele ráadásul alapember: Szoboszlai, Szalah és Núnez mellett Alisson Becker, Curtis Jones, Diogo Jota, Trent Alexander-Arnold és Thiago is az elmúlt egy hónapban sérült meg vagy sérült vissza. A Ligakupa-döntő után aztán Ryan Gravenberch és Endo Vataru is mankózva távozott a Wembley-ből újabb aggodalomra adva okot.

Mellettük Joel Matip, Stefan Bajcetic és Ben Doak is jó ideje maródi.

A Liverpool az angol másodosztályban a feljutásért küzdő, jelenleg negyedik helyen álló Southampton elleni kupamérkőzést követően a Nottingham Forest otthonába látogat a bajnokságban, ezt követi jövő héten a Sparta Praha elleni El-nyolcaddöntő első mérkőzése, majd március 10-én a Manchester City elleni csúcsrangadó. Utóbbi jelen állás szerint akár döntő is lehet a Premier League 2023–2024-es bajnoki aranyréméért folyó csatában.

LABDARÚGÁS
ANGOL FA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Szerda, 21.00: Liverpool–Southampton

(Borítókép: James Gill – Danehouse / Getty Images)

Rovatok