Index Vakbarát Hírportál

Gera Zoltánt egy ideje már foglalkoztatta a váltás gondolata

2024. február 27., kedd 16:46

A Vasas másodosztályú labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett új vezetőedzője, Gera Zoltán kedd délelőtt megtartotta első edzését a Fáy utcában, amelyet követően első benyomásairól és céljairól nyilatkozott a klub honlapjának. A szakember elárulta: egy ideje már vágyott arra, hogy klubcsapatnál hasznosítsa az utánpótlás-válogatott mellett szerzett tapasztalatait, és Angyalföldön leginkább a rá jellemző győztes mentalitást szeretné átadni.

„Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy az utánpótlás-válogatottnál szerzett tapasztalataimat egy klubcsapatnál is hasznosítsam. A közelmúltban történtek már megkeresések, azonban most a Vasas irányítása egy olyan lehetőségnek tűnt a számomra, amelyet meg akartam ragadni.”

„Nagyon várom a közös munkát, össze sem lehet hasonlítani egy nemzeti együttes irányításával. Sorra jönnek a mérkőzések, nincsenek több hónapos szünetek, ez a fajta légkör és körforgás pedig már hiányzott az életemből. Most éreztem elérkezettnek az időt a váltásra, és bár komoly a feladat, hiszen egyértelműen a feljutás kiharcolása a cél, képesnek tartom rá a csapatot. Játékosként is szerettem a kihívásokat, sosem hátráltam meg előlük, lelkes vagyok az előttünk álló időszakot illetően.

Gera elmondta: megtisztelő számára, hogy a Vasashoz került, amit „nem udvariasságból” mond, mert tényleg így érzi, majd kifejezte reményét, hogy sok közös siker elé néznek.

A legfontosabb az, hogy folyamatos fókusz legyen a mérkőzéseken, és az ahhoz hasonló találkozókat, amelyek korábban döntetlenre végződtek, a jövőben a saját javunkra fordítsuk. Szeretném átadni az a fajta győztes mentalitást a játékosoknak, amely mindig is jellemző volt rám. Fontos, hogy védekezésben és támadásban is szervezettek legyünk, és bár nyilván a pályán kapnak egyfajta szabadságot a futballisták, rendszerben gondolkozom, így mindenkinek tudnia kell, mi a feladata.

Gera Zoltán mellett Csizmadia Csaba is csatlakozott az angyalföldiek szakmai stábjához, róla így nyilatkozott a vezetőedző.

„Stábban gondolkozó ember vagyok, nyitott vagyok a segítők véleményére, de a felelősség és a végső döntés az enyém. Csizivel az elmúlt időszakban együtt dolgoztunk az U21-es válogatottnál, különböző karakterek vagyunk, de jól megértjük egymást. Nagy tapasztalata van, örülök, hogy ő is velünk van. De ez igaz a már itt lévő szakemberekre is.”

Az első gyakorlás kapcsán a tréner azt emelte ki: bízik abban, hogy a csapat fokozatosan átveszi majd azt a fajta mentalitást és gondolkodásmódot, amelyet a stábbal együtt elvár az együttestől.

A vezetőedző nem teljesen ismeretlen közegbe csöppent, hiszen a keretben több játékossal csapattársként vagy ellenfélként találkozott a pályán a múltban, illetve a fiatalabbak közül a nemzeti csapatnál már jónéhányan dolgoztak a kezei alatt.

„Természetesen ez nagy segítség a számomra, de egyébként is rengeteg meccset néztem az elmúlt években – mind az élvonalban, mind a másodosztályban. Képben vagyok a játékosokkal és a riválisok stílusával kapcsolatban is. Tudom, hogy kitől mit várhatok, szeretném, ha a meglévő erősségeket még inkább ki tudnánk domborítani.”

A Vasas hétfőn bontott szerződést a korábbi edzővel, Desits Szilárddal. A csapat 22 fordulót követően 41 ponttal a harmadik helyen áll a Merkantil Bank Ligában, 12 pontra az éllovas Nyíregyházától és egy pontra a szintén feljutást jelentő második helytől, amit jelenleg a Győri ETO birtokol.

Gera szerdán, a Mezőörs elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozik be új állomáshelyén, vasárnap a 16. helyezett Siófok vendégeként lép pályára csapatával a bajnokságban.

(Borítókép: vasasfc.hu)

Rovatok