Index Vakbarát Hírportál

Jürgen Klopp még mindig nem tudja, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik

2024. február 29., csütörtök 09:54

A Liverpool labdarúgócsapata – többek között Szoboszlai Dominik nélkül – 3–0-ra legyőzte a Southamptont szerda este az FA Kupa negyeddöntőjébe jutásért zajló mérkőzésen. A találkozó után Jürgen Klopp vezetőedzőt a sérült játékosokról kérdezték, de nem adott megnyugtató választ.

Liverpooli tinédzser játékosok jelentették a különbséget a Liverpool–Southampton FA-kupa-mérkőzésen, mivel Jayden Danns két, illetve Louie Koumas egy góljával a hazai csapat nyerte az összecsapást, egyúttal továbbjutott a negyeddöntőbe. 

Mint ismert, a Liverpool még mindig több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni sérülések miatt, így Szoboszlai Dominik, Darwin Núnez és Mohamed Szalah sem lépett pályára. Jürgen Klopp vezetőedzőtől a mérkőzés után megérdeklődték, mi a helyzet az imént említett játékosokkal, mikorra várható visszatérésük. 

Nem tudom

– érkezett a szűkszavú válasz az idény végén leköszönö trénertől. Ennek ismeretében továbbra is kérdőjeles, hogy a hétvégi, Nottingam Forest elleni bajnoki mérkőzésen a keret tagja lesz-e a magyar válogatott csapatkapitánya. A Liverpoolon példátlan sérüléshullám söpör végig, emiatt pedig több saját nevelésű fiatal kap lehetőséget a felnőttcsapatban – akik egyelőre kiválóan szerepelnek. 

Szoboszlai Dominik februárban nem lépett pályára, míg a 2024-es naptári évben mindössze három találkozón szerepelt eddig sérülései miatt – igaz, amikor játszott, góllal és gólpasszal jelentkezett.

Rovatok