Index Vakbarát Hírportál

Tajtékzik a Forest elnöke, nem kellett volna megadni Darwin Núnez győztes gólját

2024. március 3., vasárnap 12:09

Elképesztő utóélete van a Liverpool szombat délutáni 1–0-s győzelmének a Nottingham Forest ellen a Premier League 27. fordulójában. Mint ismeretes, Darwin Núnez fejesével a 99. percben szerezte meg a győztes gólt Szoboszlai Dominik csapata, csakhogy kiderült: a gólhoz vezető akciót egy téves játékvezetői megoldás, egy szabálytalan labdaejtés indította el. Ettől persze még az eredmény nem változtatható meg, négy pont előnnyel vezetik a vörösök a tabellát.

Már csak két perc volt hátra a Nottingham Forest–Liverpool-mérkőzésből, amikor egy hazai szöglet után Ibrahima Konaté, a vendégek játékosa a földre került, és a fejét fogva ott is maradt. Időközben a labda a bal szélen Callum Hudson-Odoihoz, a Forest játékosához került, amikor Paul Tierney játékvezető, látva, hogy Konaté a fejét fogva fekszik a földön, megállította a játékot. Csakhogy Konaté, még mielőtt az ápolószemélyzet a pályára léphetett volna, felállt, tehát a játék folytatódhatott labdaejtéssel. 

És a bíró le is ejtette a labdát, méghozzá Caoimhin Kelleher, a Liverpool kapusa elé, aki elindította akciót, majd abból a győztes gólt eredményező támadást

Csakhogy abban a pillanatban, amikor Tierney megállította a játékot, a labda Hudson-Odoinál volt, és a szabálykönyv 8.2-es pontja egyértelműen kimondja, hogy ilyen esetben a labdát annak a csapatnak kell visszakapnia, amelyiknél a játék megállításakor volt. Ez pedig a Nottingham Forest. 

Az esetet követően Mark Clattenburg, a korábbi neves játékvezető, aki ma már a Forest alkalmazásában áll, felháborodottan nyilatkozott a televíziónak: 

Teljesen egyértelmű, hogy a labdát annak a csapatnak kellett volna visszakapnia, amelyiknél a játék megállítása pillanatában volt. És ez a Forest.

A lefújás után Steven Reid, a Forest másodedzője piros lapot kapott, amiért kérdőre vonta a bírót. Evangelosz Marinakisz, a Forest görög tulajdonosa pedig még az öltözőfolyosón is kiabált, hogy tisztelni kellene a játékosokat. 

A sajtóértekezleten Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere azzal intézte el a történetet, hogy az első félidőben a Forest kapuja előtt is volt egy hasonló eset, ami után a labda a Liverpoolnál volt, a bíró mégis a Forest kapusának adta oda a labdát. Különben is, majdnem két perc telt el a Konaté-ügy és a Núnez-gól között, ráadásul közben még egy szöglet is volt...

AZ ÉLET MÁR CSAK ILYEN, HOSSZÚ TÁVON IKSZRE JÁTSZIK. NE FELEDJÜK, SZEPTEMBERBEN A TOTTENHAM ELLEN 2–1-RE ELVESZTETT BAJNOKIN SZABÁLYOS GÓLTÓL FOSZTOTTÁK MEG A LIVERPOOLT, SZÓVAL, HA ÚGY TETSZIK, JÁRT EZ A GYŐZELEM SZOBOSZLAIÉKNAK. 

(Borítókép: Paul Tierney játékvezető a Nottingham Forest és a Liverpool FC Premier League-mérkőzésén a City Groundban 2024. március 2-án. Fotó: Robbie Jay Barratt / AMA / Getty Images)

Rovatok