Index Vakbarát Hírportál

Komoly zakót kapott hazai pályán a Ferencvárost kiejtő Olympiakosz

2024. március 7., csütörtök 20:44

A Ferencvárost kiverő görög Olympiakosz hazai pályán 4–1-re kikapott a Maccabi Tel-Avivtól az Európa-konferencialiga nyolcaddöntős párharcának első, csütörtök esti mérkőzésén.

A vendégek a kilencedik percben már 2–0-ra vezettek, amire ugyan hamar érkezett válasz, de a görögök erejéből több gólra már nem futotta. A Maccabi Tel-Aviv a 30. percben visszaállította a kétgólos különbséget, majd Dor Perec a mérkőzés 74. percében bevitte a kegyelemdöfést a pireuszi csapat szurkolóinak.

Az Ajax csütörtök este hazai pályán fogadta a Premier League-szezon meglepetéscsapatát, az Aston Villát. Meglepetésre több piros lap született a meccsen, mint gól. Egyik oldalon sem rezdült meg a háló, cserébe mind a két együttes 10 mezőnyjátékossal fejezte be az összecsapást.

A norvég Molde – amely 10 norvég játékossal kezdett ma is – sokáig vezetett a Club Brugge ellen, de úgy tűnt, hogy nem ünnepelhet győzelmet, a 84. percben De Cuyper ugyanis kiegyenlített. A hazaiak aztán Gulbrandsen jóvoltából csak begyötörték a győztes találatot a 92. percben.

A francia Lille nagy valószínűséggel már az „odavágón” eldöntötte a továbbjutás kérdését, Paulo Fonseca együttese nagyon simán, 3–0-ra nyert a Sturm Graz vendégeként a szomszédban.

Labdarúgás

Európa-konferencialiga

Nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Rovatok