Index Vakbarát Hírportál

Egy lépéssel közelebb került a kieséshez a Mezőkövesd

2024. március 9., szombat 15:21

A sereghajtó és a mérkőzést emberhátrányban befejező Mezőkövesd 2–1-es vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől, míg a tavaly ezüstérmes Kecskemét Horváth Krisztofer duplájának is köszönhetően 3–1-re nyert a bennmaradásért küzdő, vendég Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati játéknapján.

A pályán látottak és a hivatalos statisztika alapján is jobban futballozott az első félidőben a vendégcsapat, amely némi szerencsével – Piscitelli védése után Szatmári lőtt a kapuba két méterről –, de megérdemelten szerzett vezetést alig több mint negyedóra elteltével, számolt be összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda.

A Mezőkövesd középpályája meglehetősen szellősnek bizonyult, a miskolciak többször is lendületből rohantak át rajta és értek oda a kapu elé, ahol különösen nagy kedvvel játszott a szlovén Pozeg Vancas.

Hogy aztán mégsem vendégvezetéssel vonultak szünetre a felek, arról Drazsics tett, aki szép, ollózós mozdulattal juttatta a Diósgyőr kapujába a labdát. Kellett ehhez az is, hogy a védelem nem tudott felszabadítani egy beadás után.

Fordulást követően nem változott jelentősen a mérkőzés képe, változatlanul a DVTK volt a veszélyesebb, de sokáig nem sikerült újabb gólt szereznie.

Az edzők mindkét oldalon végrehajtottak egy-egy kettős cserét, ettől kicsit megélénkült a játék, majd egy remek diósgyőri támadás végén Bényei érkezett nagyon jól egy bal oldali beadásra a túlsó kapufánál, és közelről a hálóba lőtt.

Néhány perccel később emberhátrányba is kerültek a hazaiak, a csereként beálló Szilágyi késett el és taposott rá csúnyán ellenfele sípcsontjára, ez a megmozdulás pedig piros lapot ért.

Innentől kezdve minden valós esélye elszállt a hazaiaknak az egyenlítésre, ami nem is jött össze nekik, így változatlanul az utolsó helyen állnak.

A DVTK veretlenségi sorozata így hárommeccsesre nőtt a bajnokságban, míg a kövesdiek immár egymás után hat élvonalbeli találkozón kaptak ki otthon.

A válogatott Horváth Krisztofer volt a KTE vezére

A tavaly ezüstérmes Kecskemét Horváth Krisztofer duplájának is köszönhetően 3-1-re nyert szombaton a bennmaradásért küzdő, vendég Kisvárda ellen, a hazai csapat egymás után elszenvedett két vereség után tudott ismét győzni.

A kezdés előtt a héten elhunyt Nagy Zsoltra, a Kecskemét 2008-as másodosztályú bajnokcsapatának kapusára emlékeztek a jelenlévők.

Hamar vezetést szereztek a hazaiak, miután egy szöglet után, a kapu előterében Ötvös kezére pattant a labda. A megítélt büntetőt Horváth Krisztofer értékesítette magabiztosan. Jól reagált a gólra a Kisvárda, támadásba lendült, néhány percre beszorította riválisát és ennek meg is lett az eredménye, a szerb Milos Szpasics ugyanis egy kipattanóból egyenlített.

A folytatásban leginkább a mezőnyben folyt a játék, majd a vendégvédelem megingását Horváth használta ki parádésan: jobbról, éles szögből lőtt gyönyörű gólt a jobb felső sarokba. Néhány perc múlva aztán ismét egyenlíthetett volna a Kisvárda, Káprály Mihály játékvezető ugyanis 11-est ítélt a vendégek javára, VAR-vizsgálat után azonban - jogosan - visszavonta azt. Az első félidő lefújása után kisebb dulakodás alakult ki a játékoskijárónál, de hamar megnyugodtak a kedélyek.

A szünetet követően is maradt a jó iram, de helyzetek sokáig nem alakultak ki, sok volt a játékmegszakítás. A félidő derekán aztán egy labdaszerzés után gyors és pontos támadást vezetett a Kecskemét és Horváth passzából Banó-Szabó Bence kiszorított helyzetből, balról remek gólt lőtt. Az újabb találat után cserékkel frissítettek a vendégek, de a támadójátékuk nem vált eredményesebbé, a kecskeméti védelem könnyedén hatástalanította a próbálkozásaikat. A hajrában magabiztosan őrizték előnyüket a hazaiak, sőt, ők álltak közelebb az újabb gólhoz, s megérdemelten tartották otthon a három pontot.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

vasárnap játsszák:

pénteken játszották:

Rovatok