Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo kihagyta az évszázad helyzetét, sokba került ez a csapatának

2024. március 12., kedd 07:34

Hiába vezeti a világ góllövőinek öröklistáját Cristiano Ronaldo 878 góllal, a média már csak olyan, hogy csámcsog a kihagyott helyzeteken. Mint most is, amikor az AFC Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján egy, a kapusról kipattanó labdát két lépésről az üresen tátongó kapu mellé passzolt. És így végül tizenegyespárbajban kiesett az al-Nasszr az al-Ainnal szemben.

Az al-Nasszr, Cristiano Ronaldo szaúdi futballcsapata az ázsiai Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját játszotta azok után, hogy az első mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett az egyesült arab emírségekbeli al-Ain együttesétől. 

A rijádi visszavágó hihetetlenül izgalmasan alakult. A vendégcsapat a 45. percre 2–0-s vezetést szerzett, és eldőltnek látszott a továbbjutás kérdése. Csakhogy az al-Nasszr feltámadt. Ghareeb az első félidő hosszabbításában szépített, majd az 51. percben öngóllal egyenlített a szaúdi alakulat. 

És a 60. percben Ronaldo olyan helyzetbe került, amit százból százszor be szokott rúgni: a kapusról kipattanó labdát két lépésről kellett volna a kapu üresen tátongó bal oldalába bepasszolni, amivel 3–2 lett volna az állás, azaz összesítésben kiegyenlíti a párharcot az al-Nasszr.

A 39 éves portugál sztár azonban bal belsővel a bal kapufa mellé pofozta a labdát, majd hitetlenkedve meredt maga elé.

Íme a bődületes helyzet egy másik szögből:

De még nem veszett el minden, a 72. percben Telles góljával 3–2-es vezetéshez jutott, és mivel már nem változott az eredmény, jött a hosszabbítás. Amiknek a nyolcadik percében Jahját (al-Nasszr) kiállította a bíró, sőt a 103. percben kiegyenlített az al-Ain, azaz továbbjutásra állt. De még mindig nem volt vége, a 118. percben Ronaldo büntetőből megszerezte a 4–3-as győzelmet az al-Nasszrnak, amivel összesítésben 4–4 lett az állás, és jött a tizenegyespárbaj. Ebben Brozovic, Telles és Otavio is hibázott, és Ronaldo hiába rúgta be a sajátját, 3–1-re győzött az al-Ain, kiesett az al-Nasszr.

(Borítókép: Cristiano Ronaldo, az al-Nasszr játékosa az AFC Bajnokok Ligája negyeddöntő 2. mérkőzésén az al-Nasszr és az al-Ain között az Al-Awwal Stadionban 2024. március 11-én Rijádban, Szaúd-Arábiában. Fotó: Yasser Bakhsh / Getty Images)

Rovatok