Index Vakbarát Hírportál

Több visszatérő és újoncként Dárdai Márton a magyar válogatott márciusi keretében

2024. március 12., kedd 13:02

A várakozásoknak megfelelően újoncként Dárdai Márton, a Hertha 22 éves labdarúgója is meghívást kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól az Európa-bajnoki résztvevő magyar válogatottba, amely a márciusi, felkészülési időszakban 22-én, pénteken a törököket, majd négy nappal később a koszovóiakat fogadja a Puskás Arénában.

Az első 2024-es kerethirdetésre voltunk hivatalosak kedden az MLSZ telki edzőközpontjában. Marco Rossi szövetségi kapitány szokásához híven magyarul köszöntötte „Jó napot kívánok”-kal az egybegyűlteket, majd kihirdette a keretet, ugyancsak magyarul közölve a csapatrészeket (kapusok, védők, középpályások, támadók).

A válogatott kerete:

Reményteljes fiatalok, visszatérő kulcsemberek

Dárdai Márton az elmúlt években a német korosztályos válogatottakban szerepelt (U16, U17, U19, U21), tavaly november közepén mindkét meccsen végig pályán volt a győztes U21-es Eb-selejtezőkön, idén januárban azonban közölte döntését Rossival, miszerint a felnőttek között már a magyar együttesre esett a választása. Idősebb, 24 éves testvére, Palkó már bemutatkozott a magyar felnőttválogatottban, fiatalabb fivérét, a 18 éves Bencét egyelőre a német korosztályos csapatok foglalkoztatják. Félig már a jövőt építve a keret tagja egyebek között a már egyszeres válogatott Vancsa Zalán is.

A keretben ott található a húzóemberek közül korábban kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó   Szoboszlai Dominik , illetve   Willi Orbán . A liverpooli középpályás rövid kihagyással két hónapot és 12 mérkőzést volt kénytelen kihagyni idén, míg a lipcsei védő szeptember közepén a válogatottban sérült meg, és 130 napot hiányzott, így 27 találkozón nem állhatott csapata rendelkezésére. Az utóbbi hetekben ismét vezéregyénisége volt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben elbukó RB Leipzignek, a Real Madrid elleni, idegenbeli összecsapáson a meccs emberének választották.

Érdekes lehet Szalai Attila válogatottbeli szerepeltetése és teljesítménye, aki a téli klubváltás ellenére sem találja helyét a Bundesligában. A Hoffenheimhez hasonlóan a Freiburgban, ahová kölcsönadták, is kevés játékperchez jut, így aligha van formában, a Rossi-csapatban viszont alapembernek számított az elmúlt években. Ami bizakodásra ad okot, hogy a szélső Sallai Roland (Freiburg) és a center Varga Barnabás (Ferencváros) kiváló és gólerős játékot nyújtott az elmúlt hetekben.

Dárdai Márton barátnője is magyar, persze, hogy jöjjön!

A kerethirdetést követően az újságírók első kérdése a kapushelyzetre vonatkozott: vajon Dibusz Dénes vagy Gulácsi Péter lesz az első számú kapuvédőnk az Eb-n?

Marco Rossi hangsúlyozta, hogy Dibusz Dénes nagyon jól dolgozott a közelmúltban, és Gulácsi Péter is formába lendült Lipcsében, mióta felépült sérüléséből. Mindketten védeni fognak valamelyik felkészülési meccsen, ezek alapján fog dönteni a kapitány az Eb-re vonatkozóan.

Ott már nem fogok csereberélni. Kellemes gond, amikor két remek kapus között kell választanom.

Ahogy az várható volt, megkérdeztük a kapitányt az újonc Dárdai Mártonról is, hogyan jutott el idáig, hogy már számol vele Rossi. És felmerült a Sammie Szmodics-dilemma is.

Rossi aláhúzta, hogy a válogatott legnagyobb erőssége az összetartozás érzése. Kétségkívül jó lenne a csapatot technikailag magasabbra emelni, de a kapitány nem szeretne sok nem magyar játékost meghívni. Szmodicsról már a múltban is elmondta a véleményét. Kellemetlenül érintette viszont, amikor kiszivárgott annak a híre, hogy beszélt a játékossal. Teljesen egyértelmű, hogy a labdarúgó ügynöke beszélt erről az ír sajtónak, azzal a céllal, hogy behívják védencét az ír válogatottba. Szmodics nyilván az ír válogatottban szeretne játszani.

Ilyen focistákra nincs szükségünk, még ha technikailag, taktikailag meg is felelne. Egyértelmű a válaszom.

Ami Dárdai Mártont illeti, az ő neve már évekkel ezelőtt felmerült, de most személyesen is beszélt vele Rossi. A válasza meggyőzte arról a szakvezetőt, hogy a középső Dárdai fivér valóban szívesen játszana a válogatottban. De ne feledjük, hogy az egész háttere német, ugyanakkor Dárdai Pál fia! A családban magyarul beszélnek, Márton barátnője magyar, és a játékos is magyarnak érzi magát. Így szükség lesz rá, remélhetőleg beváltja a várakozásokat.

Szó esett a két Szalairól, Attiláról és Gáborról is. Utóbbi még nem tudott debütálni a válogatottban, mert van még mit javítani a játékában. Egy magasabb szintű bajnokságban, jelen esetben a svájciban, megvan a lehetősége a fejlődésre. Rossinak van két-három játékosa erre a posztra, a ballábas védőére. Szalai Gábor belül is tud játszani. Ezt hívják a bőség zavarának. Szalai  Attila 41-szeres válogatott, komoly tapasztalattal. A másik két jelölt (Szalai Gábor és Dárdai Márton) még rutintalanabb nála. 

Attilát a saját szabályaim alapján nem kellett volna behívnom, de Szalai Ádám, Fiola Attila, Loic Nego és Nagy Ádám esetében is kivételt tettem, és nem bántam meg. Ha nem hívom be Attilát, mentálisan padlóra került volna, és ezt el akarom kerülni, mert az Eb-n is szükségem lesz rá.

Az Index Szoboszlai Dominikről kérdezte Rossit, mit szólt visszatéréséhez, elsősorban a Manchester City ellen mutatott játékához.

Szoboszlainak nem lesz szüksége hosszú időre ahhoz, hogy visszanyerje formáját. A bajnokság elején remekelt, az új igazolások között a legjobb volt. Aztán sajnos megsérült, de mindig behívjuk őt, ha egészséges. Jelenleg az a legfontosabb, hogy nyugodt legyen, hogy játsszon, és biztos vagyok, hogy megteszi a magáét. Másképp használják a Liverpoolban, mint mi a válogatottban, de ez nem probléma. Nagyon hasznos játékos, kapitányként kulcsembere a csapatomnak.

Azt is megkérdeztük, Schäfer András visszatérése mit adhat a válogatottnak. Rossi egy időben nagyon aggódott, mert azt látta, hogy Schäfer nagyon szomorú. És a kapitány nem ilyennek ismerte, a középpályásnak mindig pozitív volt a világlátása. Legutóbb, 2022 szeptemberében azt mondta neki, hogy ez volt az utolsó meccs, amit elvesztettünk. Most behívta, mert rendbe jött, egészségileg jól van, jól is teljesít, az Union Berlin vele sokkal jobb, mint nélküle. Nyilvánvalóan számít rá a szakvezető.

„A törökökkel modellezni tudjuk a németek és a skótok elleni meccseket”

De vajon mit vár a szakember a közelgő felkészülési mérkőzésektől? Kiderült, nem véletlenül választották ellenfélül éppen ezeket az együtteseket.

Amikor barátságos meccseket szervezünk, korlátozottak a lehetőségeink. A törökökkel kölcsönösen akartuk megszervezni a találkozót, elképzeléseink megegyeztek Vincenzo Montelláéval. Ki akarjuk próbálni az erőnket minden szempontból. Montellával nagyon erős, agresszív csapat lett a török, főleg a középpályán. A némethez és a skóthoz hasonló stílusban játszik. Svájc viszont más stílust képvisel, nem játszik ennyire gyors tempóban. A törökökkel modellezni tudjuk a németek és a skótok elleni meccseket, ez érdekes lesz az Eb szempontjából. Meg kell nézni, miben tudunk javulni. 2023-ban voltak gyengébb csapatok az ellenfeleink között, most nem lesznek, ezért nem fogunk dominálni a labdabirtoklásban.

Végül előjött az obligát téma, vajon meddig marad Rossi a válogatott élén. Már csak két év van hátra a világbajnoki selejtezőkig, mindenki azt szeretné, hogy 40 év után kijussunk a vb-re.

Mindig megkérdezik az újságírók, mi lesz velem a jövőben. De én nem vagyok Nostradamus. Nagy örömömre szolgálna, ha két év múlva még itt lennék, sőt, ha egyáltalán lennék. (Mosolygott.) Máskor is elmondtam, hogy tiszteletben tartom a szerződésemet. Azt vallom, hogy az adott szót és az aláírást is tiszteletben kell tartani. A futball ebből a szempontból különleges, itt előfordulnak szerződésbontások, mindkét fél részéről. Ilyen hosszú időre előrelátni nem könnyű. Ha pozitívak vagyunk, és azt mondjuk, jól szerepelünk az Eb-n, majd a Nemzetek Ligájában, akkor meglesznek a feltételek ahhoz, hogy maradjak. Ha bármikor távozom, azt békével akarom tenni, nem akarom, hogy árulónak tekintsenek. Mindig is tiszteletben tartottam az adott szó erejét. Hatvan évesen nem akarok már megváltozni. Na és ha megkeresnek a Liverpooltól vagy a Napolitól? Ki vagyok én, hogy azt mondjam, nem mennék?! Az, hogy a magyar válogatott kispadján ülök, a karrierem csúcspontja. Ilyen lehetőséget aligha kapok még egyet – hangsúlyozta, mint már oly sokszor. 

A márciusi találkozókon kívül a nemzeti csapatra a kontinensbajnokság előtt további két barátságos fellépés vár, június 4-én Írországban lép pályára, négy nappal később Debrecenben tart Eb-főpróbát, az ellenfél Izrael lesz.

Az Eb június 14-én kezdődik, a mieink először másnap, Svájc ellen lépnek pályára. A csoportkör további két körében a házigazda Németországgal (június 19.), majd Skóciával (június 23.) találkoznak.

Európa-bajnoki felvezetősorozatunk eddigi része:

válogatottfigyelő

Marco Rossi örülhet, kulcsembere ismét szárnyal a pályán, összeállhat a csodatengely

Remek hírek Marco Rossinak, szenzációs fordulat a legnagyobb szükségben (január)

Ez vár a mieinkre a nyáron

magyar válogatott a decemberi sorsoláson az első kalapból a házigazda Németországot, a harmadikból Skóciát, a negyedikből pedig Svájcot kapta ellenfélül.

Az A csoport teljes programja:

1. forduló

2. forduló

3. forduló

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27626
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12040
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9362
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4791
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4110
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Rovatok