Index Vakbarát Hírportál

Távozik a magyar női labdarúgó-válogatott éléről Margret Kratz

2024. március 17., vasárnap 15:56

Távozik posztjáról Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A magyar szövetség (MKSZ) vasárnap a honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel megszünteti a német szakvezető szerződését. A korábbi válogatott labdarúgó – Marozsán Dzsenifer és Nadine Kessler korábbi edzője – 2021 áprilisa óta irányította a női együttes munkáját.

Az MLSZ tájékoztatása kitért arra, hogy Kratz vezetésével a magyar válogatott az elmúlt három évben új szintre lépett, a reálisan indokolható vereségek mellett számos értékes győzelmet aratott, és közelebb került a nemzetközi elithez: a Nemzetek Ligája B-diviziójában a második helyen végzett, de a rájátszásban két vereséget szenvedett az európai elithez tartozó Belgiumtól.

Boldog és elégedett vagyok, hogy három évvel ezelőtt elvállaltam ezt a feladatot. Sok jó embert ismerhetem meg itt, és remélhetőleg sok tudást át tudtam adni, miközben én is sokat tanulhattam Magyarországtól és a szövetségtől

– jelentette ki a 62 éves tréner.

„Ugyanakkor a szakmai kihívások egyre nehezebbé váltak, a családomtól való távollét és az ezzel járó honvágy egyre erősebb lett, ami együttesen teherré vált számomra. Azt gondolom, hogy pontosan itt az ideje a távozásnak, hiszen egy nagyszerű, stabil és mentálisan erős csapatot hagyok magam mögött. Természetesen figyelemmel fogom kísérni a magyar csapat teljesítményét, és szurkolok, hogy jól szerepeljen az Európa-bajnoki selejtezőkön” – tette hozzá.

Margret Kratz volt a női válogatott első külföldi szakvezetője, utódjáról hamarosan dönt az MLSZ elnöksége.

(Borítókép: Oscar J. Barroso / Europa Press via Getty Images)

Rovatok