Index Vakbarát Hírportál

A korábbi világklasszis szerint rasszizmusból ítélték el nemi erőszak miatt

2024. március 19., kedd 11:14

Kitart ártatlansága mellett a nemi erőszakkal vádolt Robinho. A Real Madrid és az AC Milan korábbi játékosa ráadásul rasszizmust sejt(et) az ügyében hozott ítélet mögött. Egy televíziós interjúban kijelentette: ha fehér embert ért volna Olaszországban hasonló vád, az általa bemutatott bizonyítékok alapján egész más lett volna az ügy kimenetele…

„Négy évig játszottam Olaszországban, és elfárasztottak a rasszista történetek. Sajnos ez még mindig így van. 2013-ban jöttem el, most pedig 2024 van. Azok ítélkeztek felettem, akik tíz év alatt semmit sem tudtak kezdeni a rasszizmussal. Ha fehér embert érnek ilyen vádak, mint engem, biztos, hogy más az ügy vége. Bizonyítani tudom, hogy nem követtem el az ellenem felhozott vádakat” – nyilatkozta a Recordnak a 40 esztendős exjátékos.  

Robinho és társai a jelentések szerint 2013-ban erőszakoltak meg egy albán nőt Olaszországban. A futballista váltig állította, hogy az aktus beleegyezéssel történt, ám egy hangfelvétel ennek ellenkezőjét bizonyította. A Real Madrid, a Manchester City és a Milan korábbi támadójára kilenc év börtönt szabtak ki, ám jelenleg is szabadlábon van Brazíliában – utóbbi országnak ugyanis nincs kiadatási megállapodása az olaszokkal.

A szélső 2020-ban a Santosból vonult vissza, a brazil labdarúgó-válogatottban kereken 100 alkalommal lépett pályára. 2007-ben Copa Américát nyert a csapattal. 

Rovatok