Index Vakbarát Hírportál

Sallói Dániel két gólpasszal jelentkezett az Egyesült Államokban

2024. március 24., vasárnap 11:16

Sallói Dániel két gól előkészítésében vállalt szerepet az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) legutóbbi játéknapján, de csapata, a Sporting Kansas City 2–0-s vezetésről 3–2-re kikapott otthon a Los Angeles Galaxytól – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A magyar középpályás a 34. percben az alapvonaltól négy méterre állva, a 16-oson belülről passzolt középre, majd az első félidő ráadásában bal oldali szöglettel hozta helyzetbe csapattársát.

Sallóit a második félidő hajrájában, a 83. percben lecserélték.

A Sporting Kansas City öt fordulót követően a kilencedik helyen áll a 14 csapatos nyugati főcsoportban – tette hozzá az MTI.

A 27 éves szélső a február végén indult idényben az első kanadai pontjait szerezte ezzel. Az előző szezonban – a playoff-meccsekkel együtt – 38 találkozón lépett pályára, kilenc gólja és nyolc asszisztja volt az MLS-ben. 

(MTI / Index)

Rovatok