Index Vakbarát Hírportál

Volt kapusa fogott ki a Puskás Akadémián, feledhető meccs lett az NB I-es bronzcsata

2024. március 29., péntek 21:51

Feledhető mérkőzésen, az épp a Puskás Akadémiától szerződtetett Tóth Balázs első félidei bravúrjainak köszönhetően 0–0-s döntetlent játszott Felcsúton a Fehérvár FC. Mindez azt jelenti, hogy a piros-kék alakulat a 26. játéknapja után is magabiztos előnnyel őrzi harmadik helyét az üldözők előtt.

Felcsúton, az NB I. harmadik és negyedik helyezettjének csatájával folytatódott a bajnokság a válogatott mérkőzések miatti szünet után. A Fehérvár abban a tudatban vághatott neki az idegenbeli kalandnak, ha győz, kilenc pontra leszakíthatja a Puskás Akadémiát, ezzel hét meccsel a szezon vége előtt óriási lépést tehet a bronz felé.

15 percnyi játékot követően az első komolyabb helyzet a hazaiak előtt adódott, Komáromi György beadása után Lamin Colley fejesét tolta a kapufára Tóth Balázs, majd az októberi sérülése óta először a kezdőbe került Fiola Attila tisztázott. A folytatásban is a válogatott kerettag kapusnak akadt jóval több dolga, a 26. percben Jakub Plsek fejesét védte, nem sokkal később pedig Nagy Zsolt lövésénél volt szerencséje – a labda ugyanis kapu fölé szállt. Stílszerűen a félidő hajrájában is Tóthnak kellett bravúrt bemutatnia, a meccs addigi részében inkább előkészítőként jeleskedő Komáromi léc alá tartó löketét ütötte ki.

Fordulás után az első félideinél valamivel támadóbb szellemű Fehérvárt láthatott a nagyérdemű. Sigér Dávid megpattanó lövése alig egy méterrel ment a kapu bal oldala mellé. Nem sokkal később Csongvai Áron csúsztatott a jobb alsó mellé. De a meccs első órája így is eltelt a vendégek kaput eltaláló kísérlete nélkül.

Aztán a hetvenedik és a nyolcvanadik perce is…

Szimbolikus volt, amikor a 81. percben Szolnoki Roland kapu közepébe tartó gyenge csúsztatásánál teátrálisan ráfeküdt a labdára Tóth, mintegy jelezve, ha kilencpontos fór nem is lesz belőle, a fehérváriaknak a 0–0, és így a két csapat közti hatpontos különbség megtartása is tökéletes ezen a ponton.

A hajrában a PAFC így is többször közel járt ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzést, de Tóth magabiztos teljesítménnyel megőrizte kapuját a kapott góltól – ezzel bejelentkezve a meccs legjobbja címért is.

A 90. percben a felcsútiak finn légiósa, Urho Nissila bólintott éles szögből az oldalhálóba, ezzel elpazarolva a házigazdák utolsó puskaporát is.

A Vidi 43, a Puskás Akadémia 37 pontos 26 meccs után. Érdekesség, hogy utóbbi együttes akár a 7. helyre is visszacsúszhat a forduló végére, ugyanis a DVSC, a Diósgyőr és az MTK Budapest is két ponton belül követi.

LABDARÚGÓ NB I
26. forduló
Puskás Akadémia–Fehérvár FC 0–0

A forduló további programja
Szombat

Vasárnap

Rovatok