Index Vakbarát Hírportál

Nincs lehetőség hibázni: Szoboszlaiéknak vissza kell vágniuk a Man. Unitednek

2024. április 5., péntek 15:38

Szoboszlai Dominik listavezető klubja, a Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójának vasárnapi játéknapján visszavághat a Manchester Unitednek azért, hogy az ősi riválissal szemben nemrég búcsúzott az FA Kupától.

A két együttes egymás elleni élménye igen friss, március 17-én, ugyancsak az Old Traffordon csaptak össze a kupasorozat negyeddöntőjében: akkor a manchesteriek élvezetes és emlékezetes mérkőzésen, hosszabbításban 4–3-ra legyőzték Szoboszlaiékat, és bejutottak a legjobb négy közé.

Azóta ugyanakkor a Liverpool-szurkolóknak volt több oka örömre: Jürgen Klopp tanítványai a válogatott szünet óta mindkét meccsüket megnyerték és élre álltak a PL-ben, ezzel szemben Erik ten Hag csapata a Brentford ellen, múlt szombaton hiába szerzett vezetést a 96. percben, a végeredmény 1–1 lett, csütörtökön pedig a Chelsea-vel szemben még a 99. percben is előnyben voltak, de végül pont nélkül maradtak, ráadásul jelenleg négy középső védőjük is sérüléssel küzd.

A két együttesnek a vasárnapi már a 215. egymás elleni összecsapása lesz, a bajnokságban a 182. A bajnoki örökmérleg 69 United-siker és 51 döntetlen mellett 61 Liverpool-győzelmet mutat. Decemberben Liverpoolban 0–0-s döntetlen született, az Old Traffordon legutóbb 2–1-re nyertek a hazaiak.

Szoboszlaiéknak a bajnoki címért zajló versenyfutásban nem igazán fér bele a pontvesztés, ugyanis az élcsapatok közül az ő sorsolásuk a legnehezebb: az Európa-ligában negyeddöntős együttes a PL-hajrában még játszik a hetedik West Ham United és a negyedik Aston Villa otthonában, a kettő között pedig a szintén a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Tottenhamet fogadja.

A másik magyar érdekeltségű csapat, a Kerkez Milost foglalkoztató, öt mérkőzés óta veretlen, ezeken négyszer győztes Bournemouth a bennmaradásért harcoló Luton Townnál vendégeskedik, és minden esélye megvan arra, hogy ismét begyűjtse a három pontot a tíz forduló óta nyeretlen riválissal szemben.

A címvédő, BL-győztes, de jelenleg csak harmadik Manchester City ezúttal a forduló nyitómeccsén a Crystal Palace-nál vendégszerepel, amelyet legutóbbi öt PL-meccsén csak kétszer tudott győzni, míg a második helyen álló, s a manchesteriekhez hasonlóan BL-negyeddöntős Arsenal szombat este a kilencedik Brighton otthonában számíthat nem kifejezetten könnyű mérkőzésre.

Premier League, 32. forduló

szombat

vasárnap

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok