Index Vakbarát Hírportál

Az MTK Budapest a szezonban harmadszor is legyőzte a Debrecent

2024. április 6., szombat 21:34

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában az MTK Budapest a szezonban harmadik alkalommal is legyőzte a Debrecent, ezúttal idegenben. A Magyar Kupában elődöntős Kisvárda a Diósgyőr otthonában játszott döntetlent.

A játéknap első mérkőzésén a Fehérvár FC öt góllal győzte le a Mezőkövesdet, amely szinte biztos kieső az élvonalból. Az esti találkozón a hét közben a Magyar Kupától búcsúzó MTK Budapest a Debrecen otthonában lépett pályára. 

Debreceni helyzetekkel indult a találkozó, mégis a vendégek szereztek vezetést bő negyedóra játék után. Innentől kezdve az MTK akarata érvényesült, a hazaiak a kapus Megyeri bravúrjainak, és a védő Lagator szép mentéseinek köszönhetően nem kerültek nehezebb helyzetbe a szünetig.

Kevesebb mint öt perccel a fordulást követően megduplázta előnyét a fővárosi alakulat, Horváth az ellenfél 16-osánál szerzett labdát, majd Bognártól kapta vissza gyönyörűen és tekert a bal alsóba. Már az 55. percben hármat cseréltek a vendéglátók, ennek pedig bő egy percen belül meg is lett az eredménye, Bárány szépített. Néhány perccel később a kapufa mentette meg az MTK-t és a folytatásban is a hajdúságiak irányítottak.

A hajrában paprikássá vált a hangulat, keményen küzdött az egyenlítésért a DVSC, de az MTK sikerrel őrizte egygólos előnyét.

A Diósgyőr pontokat vesztett a Kisvárda ellen

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, melynek során valamivel veszélyesebbnek tűnt a hazai együttes. Az első 45 percben akadtak olyan időszakok, melyekben mindkét csapatnál több hiba csúszott a játékba, ennek ellenére mindkét oldalon három volt a kaput eltaláló kísérletek száma, és ezekből egy gólt is eredményezett: a több mint négyezer néző a félidő hajrájához érve hazai vezetésnek tapsolhatott, amikor Gera Dániel ért oda a kipattanó labdára és közelről, becsúszva nem hibázott.

Fordulás után a Kisvárda kezdeményezőbbé vált, igyekezett megtartani a labdát és megfontoltan támadást vezetni, miközben úgy tűnt, a Diósgyőrnek akár az egygólos siker is elegendő lenne. A félidő derekán aztán egy kissé érthetetlen szabálytalanság következtében tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, Cipetic pedig élt a lehetőséggel és a jobb felső sarokba lőtt.

A folytatásban mindkét együttes egyre több hibával futballozott, a kapuk pedig egyre kevésbé forogtak veszélyben, így a lefújásig már nem változott az állás, a felek megosztoztak a pontokon.

A várdai együttes sorozatban három vereség után szerzett pontot, de így is 13 pont a hátránya a már élvonalban maradást érő 10. helyen álló Újpesttel szemben. A DVTK hazai veretlenségi szériája ezzel a döntetlennel már négy találkozó óta tart.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Rovatok