Index Vakbarát Hírportál

Kecskeméten szakadt meg a Puskás Akadémia pocsék sorozata

2024. április 7., vasárnap 19:48

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Kecskemét otthonában a labdarúgó NB I 2023–2024-es kiírásának 27. fordulójában.

Sokáig mezőnyjátékot láthatott a közönség, leginkább a középpályán passzolgattak a játékosok, egyik kapusnak sem volt dolga – kezdte tudósítását a Magyar Távirati Iroda. A folyamatos játékot időről időre kisebb-nagyobb szabálytalanságok akasztották meg. A hazaiak átadták a területet a vendégeknek, akik azonban nem tudták átjátszani a védelmet, csak elvétve jutottak el Varga kapujának előterébe.

Egy Puskás Akadémia-szöglet után aztán gyorsan indultak a kecskemétiek, és a harcos Nagy Olivér jobb oldali beadásából Pálinkás megszerezte a vezetést a házigazdának (1–0). A szünetig továbbra is leginkább mezőnyjáték zajlott, mindkét oldalon adódott ugyan egy-egy kisebb lehetőség, de az első játékrészben mindössze egy kaput eltalált lövés volt, maga a gól.

A szünetet követően jóval aktívabbá vált a vendégcsapat, amely beszorította ellenfelét és többször is veszélyt teremtett Varga kapuja előtt – kétszer Belényesi mentett remek ütemérzékkel. A hazaiaknak néhányszor adódott lehetősége kontrázni, de ezek a támadások többnyire elhaltak, vagy Pécsi védett.

A Puskás Akadémia fölénye a hajrához érkezve érett góllá, egy bal oldali szögletnél; amikor Pálinkás ápolása miatt emberhátrányban volt a KTE – Wojciech Golla őrizetlenül maradt és a keresztlécet érintve a kapuba fejelte a labdát. Az utolsó percekben a Kecskemét volt veszélyesebb, a győztes gólt mégis a vendégek szerezték meg a válogatott Nagy Zsolt révén (1–2).

A végén a hazaiak még kapufát rúgtak, de a vereséget már nem tudták elkerülni. A Puskás sikeréhez a fiatal kapus, Pécsi Ármin remek teljesítménye is hozzájárult.

A vendégek ezzel megszakították ötmeccses nyeretlenségi sorozatukat, míg a hazaiak három kör óta nem tudnak győzni – összegezte a történteket az MTI.

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ

Szombaton játszották

Pénteki mérkőzés volt

Rovatok