Index Vakbarát Hírportál

A Fradi-keménymag keményen kiosztotta a népligetieknek beszóló Bognár Györgyöt

2024. április 8., hétfő 08:37

Az éllovas Ferencváros vasárnap délután 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Paksot a labdarúgó NB I-ben, ezzel nagy lépést tett a címvédés felé. A meccs után a paksiak vezetőedzője, Bognár György beszólt a Fradinak, amiért keményen megkapta a magáét a zöld-fehér szurkolóktól.

Bognár a lefújás után gratulált a Fradinak a bajnoki címhez, és azt is elismerte, hogy a csapata többször beszorult a kapuja elé. Majd hozzátette, hogy a játékvezetéssel nagyon nem volt elégedett, úgy látta, hogy a Fradi játékosai rengeteget színészkedtek, amihez szerinte a bíró asszisztált.

A játékvezetőknek segítenie kellene a Ferencvárost abban, hogy BL-csoportkörbe jusson, mert amikor idejön a Klaksvík, meg az Olympiakosz, a fetrengést ott már nem díjazzák

fogalmazott a magyar szakember.

Több sem kellett a Fradi szurkolóinak, akik eléggé felhúzták magukat ezen a nyilatkozaton. „Bognár vezetőedzőként eddig egyetlen nemzetközi meccsen sem ült a kispadon, játékosként pedig a mexikói 0–6 volt a legemlékezetesebb nemzetközi meccse” – írta az ulloi129.hu oldal egyik szerkesztője.

Ennél keményebb hangvételű üzenetet is kapott a Paks vezetőedzője, a nyomdafestéket nem tűrő kifejezés miatt nem ágyazzuk be a szóban forgó posztot, amit ide kattintva lehet elolvasni.

A Ferencváros vasárnap nyolc pontra növelte előnyét közvetlen riválisával szemben, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így hatalmas lépést tett sorozatban a hatodik bajnoki címe felé.

A IX. kerületiek történelmük során először nyerhetnek sorozatban hat bajnoki címet az NB I-ben.

A leghosszabb aranysorozat egyébként az MTK Budapesté, amely 1916 és 1925 között kilencszer ért csúcsra az élvonalban. A második legjobb széria pedig az Újpest 70-es években látott aranycsapatáé, a lila-fehérek anno egymást követő hét kiírásban zártak bajnoki elsőként.

Rovatok