Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik a sikersztori: Bognár György szerződést hosszabbított Pakson

2024. április 10., szerda 13:39

A magyar labdarúgó-élvonalban (OTP Bank Liga) szereplő Paksi FC vezetőedzője, Bognár György további egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal.

A rutinos szakember szerződése nyáron járt volna le a tolnaiakkal, ezt toldották meg egy évvel a felek. A kizárólag magyar labdarúgókat foglalkoztató Paks Bognár György vezetésével kifejezetten eredményes, jelenleg a tabella második helyén áll, viszont az őszi tabellán hét év után szorította le az első helyről a Ferencvárost. 

Mindig csak egy évre szóló szerződést kötök, és mikor Haraszti Zsolt ügyvezetőnk megkeresett, hogy beszéljünk a hosszabbításról, nagyon rövid idő alatt megegyeztünk. Csak a közös együttműködésről esett szó, ami elég is volt a megállapodás hosszabbításához. Az elmúlt időszakban csapatjátékban nagyot léptünk előre, ugyanakkor improvizációban, játékkészségben, helyzetkialakításban egy kicsit visszaestünk

– nyilatkozta Bognár György a klub honlapján, hozzátéve, nyáron azért is fognak dolgozni, hogy sikerüljön a csapatot olyan posztokon megerősíteni, hogy a játékuk tovább javuljon. 

Bognár György – aki profi pályafutása során magyar válogatott labdarúgó volt – 2020 szeptembere és 2022 nyara között már irányította a paksiakat, majd 2023 elején tért vissza. Összesített mérlege 117 találkozón 60 győzelem, 21 döntetlen és 36 vereség.

Rovatok