Index Vakbarát Hírportál

Tíz emberrel is behúzta a magyar „ezüstrangadót” a Fehérvár

2024. április 13., szombat 21:43

Az egy félidőn át tíz emberrel futballozó Fehérvár 2–1-re győzött szombaton a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, így egy pontra megközelítette a tabellán mostani vendéglátóját.

Jobban kezdett a Paks, amely gyakran foglalkoztatta a vendégek kapusát, de csak egyszer állította igazi próbatétel elé Tóthot, aki akkor bravúrral védett.

Többet támadtak a zöld-fehérek, a fehérváriak pedig azt próbálták kihasználni, hogy labdaszerzésük után lassabban rendeződött vissza az ellenfél.

Tóth újabb nagy védése után az első igazán veszélyes vendégkontra majdnem gólt eredményezett, de Karamoko ziccerben a keresztlécet találta el. Két perccel később második kiugratásából már nem hibázott a francia csatár, így a Fehérvár szerzett vezetést a rangadón.

A Paks lendületét látványosan megtörte, hogy hátrányba került, ezért a játékrész második fele jóval eseménytelenebbül telt a szünetig.

A második félidőből alig néhány másodperc telt el, amikor Csongvai piros lapot kapott, mert fejbe rúgta Kinyiket.

A kiállítás az emberelőnybe kerülő Paksot zavarta meg, ugyanis sok labdát vesztett a középpályán, ezekből pedig veszélyes ellentámadásokat vezetett a Fehérvár, sőt a remekül futballozó Karamoko másodszor is bevette Szappanos kapuját.

Bognár György vezetőedző a 60. percben kettős cserével próbálta felrázni a paksiakat, akik fokozatosan azért mezőnyfölénybe kerültek, de Tóthnak csak egyszer kellett nagyot védenie a következő negyedórában.

A hazaiak a hajrában sem tudtak újítani, a középre ívelések teljesen hatástalanok voltak, mégis sikerült váratlanul szépíteniük Balogh húszméteres bombagóljával, azonban a hátralévő időben Tóth védéseinek köszönhetően a Fehérvár létszámhátrányban is megőrizte minimális előnyét a lefújásig.

A második Paks sorozatban negyedszer kapott ki, és öt kör óta nyeretlen, így egy pontra csökkent az előnye a négy bajnoki találkozó óta veretlen és harmadik helyen álló Fehérvárral szemben, írja az MTI.

NB I,  28. forduló:

Vasárnap játsszák:

Rovatok