Index Vakbarát Hírportál

Gólgazdag mérkőzésen győzte le a Diósgyőr a Debrecent

2024. április 20., szombat 23:37

A Diósgyőr fordulatos és látványos mérkőzésen 5–3-ra nyert otthon a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A találkozó gyászszünettel kezdődött, Feledi Lászlóra, valamint Tatár Györgyre emlékeztek.

A házigazda DVTK villámrajtot vett, már az első perc végén előnybe került. A Diósgyőr jóval veszélyesebben futballozott az első félidőben, és könnyen eldönthette volna a három pont sorsát a szünetig, hiszen a 22. percben már két góllal vezetett, majd büntetőhöz jutott, Megyeri azonban hárította Pernambuco 11-esét.

A Debrecen aztán nem sokkal a szünet előtt betalált, amivel vissza is jött a meccsbe. A fordulást követően három perc elteltével egyenlített a hajdúsági együttes, a DVTK azonban összeszedte magát, újra átvette a játék irányítását, a 60. percben pedig ismét előnybe került, sőt a csereként pályára lépő Gera első labdaérintéséből betalált, így visszaállt a kétgólos különbség.

A hazaiak ezután hátrébb húzódtak, a Debrecen több nagy helyzetet is kidolgozott, a félidőben csereként pályára lépő Ojediran a 83. percben ismét feltámasztotta a reményeket.

A ráadással együtt a DVSC-nek bő negyedórája maradt, mindent egy lapra feltéve támadott, de a hazaiak egy ellentámadás végén az élete első NB I-es meccsén pályára lépő Fekete Vince révén eldöntötték a három pont sorsát.

Sikerével a DVTK matematikailag is bebiztosította első osztályú tagságát, írja az MTI.

Labdarúgás

OTP Bank Liga

29. forduló

Korábban

Rovatok