Index Vakbarát Hírportál

A Fehérvár kiütötte a létszámhátrányos MTK-t

2024. május 4., szombat 08:30

A Fehérvár FC a 10. perctől emberelőnyben játszva 4–0-ra legyőzte a vendég MTK Budapest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának nyitómérkőzésén, ezzel biztossá vált, hogy a következő idényben nemzetközi kupainduló lesz.

A fehérvári együttes azonos pontszámmal – jobb gólkülönbségével – a második helyen áll az egy meccsel kevesebbet játszó Paks előtt, míg a Puskás Akadémiát hét, a Debrecent nyolc ponttal előzi meg, de utóbbi két csapat egymással is mérkőzik, így a Fehérvár negyedik helyezettnél rosszabb nem lehet a bajnokság végén.

Akárcsak a legutóbbi székesfehérvári fellépésén, az MTK ezúttal is nagyon gyorsan emberhátrányba került: a gólhelyzetben kapura törő Mamadou Karamokót Kádár Tamás rúgta fel, ezért már a 10. percben piros lapot kapott a korábbi válogatott védő.

Az emberelőnyben futballozó Fehérvárnak alig negyedórára volt szüksége ahhoz, hogy a 23. percben Katona Mátyás révén megszerezze a vezetést. Nem sokkal később újabb hazai találatoknak örülhetett a héten vállsérülést szenvedő válogatott hátvédet, Fiola Attilát is éltető hazai publikum – a 32. percben Tobias Christensen, a 40. percben Csongvai Áron volt eredményes –, ezekkel pedig gyakorlatilag el is döntötte a meccset a Fehérvár. Szünetig a vendégeknek mindössze egyetlen veszélyes lövésük volt.

Fordulást követően alábbhagyott az addig sem túl magas iram. Az MTK szórványos támadásokkal próbálkozott, a Fehérvár kényelmesen adogatva kereste a jobbnál jobb helyzeteket, de egyik alakulat sem járt sikerrel. Aztán a hajrához közeledve, a 77. percben Pető Milán – a volt válogatott Pető Tamás fia – megszerezte élete első NB I-es gólját. A kiütést Mamoudou Karamoko tehette volna teljessé, de a 85. percben kihagyta a kezezésért megítélt büntetőt.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

szombaton játsszák:

vasárnap játsszák:

(Index / MTI)

Ajánlókép: Pető Milán gólöröme. (Fotó: fehervarfc.hu)

Rovatok